Az Európai Gyógyszerügynökség bevizsgálta az orosz vakcinát, nem tett kritikai észrevételt
Nem illették kritikai észrevételekkel a bevizsgálás során az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakemberei a Szputnyik V vakcina kidolgozásának minőségét, sem a gyártását – jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz vakcinák menedzseléséért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója pénteken, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumom.
Dmitrijev kifejezte reményét, hogy az oltóanyag használatának EMA általi európai engedélyezését politikai tényezők nem befolyásolják majd, és méltatta az ügynökség szakértőinek hozzáértését. Szergej Glagoljev egészségügyi miniszter úgy vélekedett, hogy az EMA és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közeli hónapokban engedélyezi majd a vakcina használatát.
Az RFPI vezetője elmondta, hogy a Szputnyik V-t eddig 66 országban jegyezték be, és az orosz szuverén alap 14 ország gyártóival kötött partneri szerződést. Oroszország június 29-én folyamodott az EMA-hoz első vakcinája unióbeli regisztrálásáért, amelynek folyamatos felülvizsgálata (rolling review) március 4-én kezdődött meg.
Dmitrijev az RBK című gazdasági napilap pénteki számában úgy nyilatkozott, hogy mind a 66 országban „igazi csatát" kellett megvívni a Szputnyik V bejegyzéséért, mert az orosz vakcina ellenérdekelt szereplők aktív ellenállásába ütközött. A fórumon felszólalva az RFPI-vezér nem zárta ki, hogy Oroszország júliustól engedélyezni fogja a vakcinaturizmust, azaz a magukat beoltatni vágyók beutazását.
Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt egy nap alatt 8947-tel 5 108 129-re emelkedett a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint.
A napi növekmény 0,18 százalék, az új esetek 15 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 24 580-ra, a halálos áldozatoké 377-tel 123 037-re, a felépülteké pedig 8530-cal 4 720 512-re emelkedett.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 139,5 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 392 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 530 011 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.