Végre itt az RTL Klub nagy bejelentése
Sokan várták már ezt a hírt!
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Friderikusz Sándor műsora, az Életünk története visszatér a képernyőre, azt azonban az RTL Klub csak a keddi közleményében árulta el, kik szerepelnek majd a show harmadik évadában.
Mint kiderül a bejelentésből, a műsor október 9-én indul, és mostantól teljesen új időpontban, szombat esténként lesz látható a csatornán. A formátum és a műsorvezető viszont maradnak, kiegészülve új, izgalmas sztárpárokkal, akik arra vállalkoznak, hogy bátran szembenéznek azzal, mi vár rájuk 20, illetve 40 év múlva.

(Kép: RTL Sajtóklub)
Az Életünk története harmadik évadában szintén hat páros vesz majd részt, három házaspár, két testvérpár, és a műsor történetében először anya és fia is vállalták az időutazást. Az új évadban vendég lesz Puskás-Dallos Péter énekes, színész, a The Biebers frontembere és felesége, Puskás-Dallos Boglárka énekesnő, Gryllus Dorka színésznő és férje, Simon Kornél színész, valamint Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színésznő és fia, Lőcsei Márton. Elfogadta Friderikusz Sándor felkérését Karafiáth Orsolya író, költő, fordító, publicista, énekesnő és húga, Karafiáth Metta. Jövőutazásra indul Horváth Tamás énekes-dalszerző és felesége, Péterfi Andrea, valamint Vastag Csaba, az X-Faktor első, 2010-es szériájának győztese és öccse, Vastag Tamás is.
(Kiemelt kép: RTL Sajtóklub)