Tóth Vera bevallotta: Inkább meghaltam volna, mint hogy kövér maradjak

Az énekesnőt még tanára is megalázta a testsúlya miatt.

2021. november 19., 07:49

Szerző:

Pénteken este kerül adásba a Life TV-n az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor azon epizódja, amelyben a vendég Tóth Vera. Azt az előzetesből is tudni lehet, hogy Tóth Vera a műsorban beszél arról, hogy három évig bántalmazó kapcsolatban élt.

A Bors friss cikke szerint továbbá a műsorban szóba kerül a fogyás témája is – a 36 éves énekesnő látványos átalakuláson ment keresztül egy gyomorszűkítő műtét segítségével. Erre Tóth Vera a következőképpen emlékszik vissza:

„amikor feküdtem a műtőasztalon, akkor azt gondoltam, ha nekem kövéren kell meghalnom, akkor most történjen meg, de én le akarok fogyni. És nem azért, hogy szebb legyek, hanem mert már harmincéves koromban nem voltam egészséges.”

Tóth Vera azt mondja, gyerekként még csak molett volt, és a középiskolai évek alatt kezdtek el feljönni rá a további kilók. Az énekesnő a 2003-as Megasztárral lett országosan ismertté, ekkor 120-130 kg volt a testsúlya. Hozzáteszi azonban, hogy mégis, a középiskola előtt sem volt könnyű az élete, nemcsak kortársai bántották a testsúlya miatt, hanem az egyik tanára is:

„színházba mentünk az irodalom-tanárnővel. Emlékszem, anyám rám adott egy kék felsőt kis pici szoknyával, akkor sem voltam vékony, de abban a ruhában én tényleg szépnek éreztem magam. Amikor odaértünk, egyszer csak megszólalt a tanár: „vedd fel a kabátot Verácska! Ja, neked nem kell, mert téged melegít a hájad.” Most valószínűleg megköveznék a tanárt, ha ilyet beszólna. Akkor viszont az egész osztály ezen röhögött.”

Ennek a korszaknak a nehézségeiről az énekesnő húga, Tóth Gabi is vallott nemrégiben: neki szintén voltak problémái egy tanárával. Erről külön cikkben részletesebben írtunk, kattintson érte ide!

(Kiemelt kép: Life TV/Összezárva Hajdú Péterrel)