Durva beszólás: Tóth Vera kemény szavakkal bírálta a műsort, amiben húga, Tóth Gabi zsűritag

Az énekesnő megnézte a Sztárban sztár leszek!-et, majd bejelentette: ezután nem hajlandó többet tévét nézni.

2021. november 1., 11:49

Szerző:

Vasárnap este újabb adással jelentkezett a Sztárban sztár leszek! című celebutánzós-éneklős vetélkedő. A műsor sztárzsűrijének egyik tagja Tóth Gabi, és az est végén az ő csapatából távozott az egyik versenyző, Balogh Krisztofer. Tóth Gabi erről az alábbi posztot tette közzé az Instagramon, a fotón Balogh Krisztofert öleli éppen át, és a következőket írja hozzá:

„Szeretlek nagyon Balogh Krisztofer! Köszönjük, hogy idáig is eljuthatott! Igazi tiszta lélek, akire szükség van!”

A poszthoz hozzáfűzött egy indulatos kommentet Tóth Gabi nővére, a szintén énekesnő Tóth Vera. Úgy tűnik, nagyon felindult az általa esélyesnek tartott Balogh Krisztofer kiesésén, mert a következőket írja:

„ezen a napon fejeztem be a televízió bekapcsolását. Egy stílustalan, süket, vak, érzéketlen országot nevelnek a médiumok és az internet a kultúra terén. A TikTok-idióták ellopták a valódi értékről a hangsúlyt. A gyerekek droidokat istenítenek, az érzelmeket már egyre kevésbé értik. Szörnyű egy érző lénynek ebben a világban élni. Éljenek hát a lelki szegények, akik nem is tudják, mennyire irigy vagyok rájuk a 3D-s kényelemérzet miatt.”

A kommentre több válasz is érkezett, amik között van, amelyik rámutat, hogy ezzel Tóth Vera beszólt a Sztárban sztár leszek! többi énekesének és valamennyi nézőjének egyaránt. Tóth Vera erre azzal reagál, hogy „ez is csak egy vélemény... nekem is lehet, vagy nem?”, illetve hozzáteszi, hogy „kérem, olvassanak a sorok között”.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)