Szorcsik Viktória öccse kínhalált halt a kórházban: Sosem bocsátom meg, hogy így bántak a testvéremmel

Szorcsik Viktória két hónapja veszítette el az öccsét, súlyos dolgokkal vádolja az ápolókat.

2022. február 15., 07:22

Szerző:

Szorcsik Viktória két hónappal ezelőtt veszítette el az öccsét tragikus és embertelen körülmények között. Erről akkor az Instagramon hírt adott azzal a kéréssel, hogy senki ne ossza meg a posztját. Bizonyos idő elteltével a színésznő már úgy érezte, hogy tud beszélni a tragédiáról, januárban szerepelt a Reggeli című műsorban, most pedig a Blikk című lapnak mondta el részletesen, mi történt valójában.

Szorcsik Viktória a következőképpen kezdi 37 évesen elhunyt testvére történetét:

„Bélának többek közt májzsugorodása, veseelégtelensége volt, és olyan súlyos állapotba került, hogy otthon a szüleink már nem tudták ellátni. Nem akart kórházba menni, mintha tudta volna, hogy már nem is jön ki onnan. Úgy gondoltuk, a fővárosban jobb ellátást kaphat, mint Salgótarjánban, így a Honvédkórházba került. Ott kiderült, a szervi problémákon felül tályog van a lábán, azonnal műteni kellett. Előtte is alig tudott járni, az operáció után pedig egy harminccentis vágásnak is gyógyulnia kellett. A Honvédkórházban a szükséges protokoll után úgy döntöttek, átteszik egy másik fővárosi intézménybe, amelyről később tudtam meg, hogy csak halálsorként emlegetik...”

A 43 éves színésznő azt mondja, testvére állapota csak rosszabbodott ebben az intézményben, pelenkázni kellett, de az ápolók ezt a feladatot sem végezték el megfelelően, öccsét meglopták, megalázták. Íme még egy megrázó részlet a testvéréről szóló nyilatkozatából:

„megalázták, lelkileg bántalmazták, gúnyolták, ráadásul nem is látták el megfelelően. Édesanyám telefonon nem egyszer volt a fültanúja annak, hogyan beszéltek vele. Béla egyik éjjel leesett az ágyról, utána kikötözték, pedig ezt semmi nem indokolta, nem volt erőszakos. Nem tudott enni-inni, mozogni, tisztálkodni, az ápolók pedig ezen szórakoztak. Volt, hogy Béla éjjel sírva hívta az édesanyánkat, hogy miként bánnak vele.”

Szorcsik Viktória azt mondja, testvérének megígérte a halálos ágyán, hogy nem fog hallgatni arról, amin a fiatalembernek keresztül kellett mennie, azt szeretné, hogy az egész világ megtudja, hogyan bántak testvérével. Többek között a következőket mondja:

„tehetetlen düh van bennem, sosem bocsátom meg, hogy így bántak a testvéremmel. Nem fogok hallgatásba burkolózni, azt akarom, mindenki tudja, hogyan bánnak némely kórházban a kiszolgáltatott, beteg emberekkel.”

Alábbi, legutóbbi posztjában Szorcsik Viktória azt írja, az elmúlt időszak rendkívül nehéz volt számára, de próbál erős maradni és kitartani.

Emberi tragédiák

Damu Roland után a színész édesanyja is elhunyt

Késik Kóbor János temetése, az özvegy rossz lelkiállapotban van

Szegedi Fecsó és szerelme elveszítették közös babájukat

(Kiemelt kép: Szorcsik Viktória Instagramja)

Az 55 év felettieket is beszippantotta a közösségi média. Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, 61 százalékuk szokott podcasteket hallgatni vagy nézni, és közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.