Schmuck Andor súlyos betegségéről vallott: egy kis sérülés is amputációhoz vezethet

A politikus a Farm VIP első forgatási napján rögtön orvosi segítségre szorult.

2021. november 22., 12:24

Szerző:

November 22-én, hétfőn este, azaz ma este indul a Farm VIP című reality-vetélkedő új évada a TV2-n. A műsor egyik szereplője Schmuck Andor politikus-médiaszemélyiség, aki arról beszélt a Borsnak a forgatás kapcsán, hogy rögtön az első nap orvosi segítségre szorult.

„A cukorbetegség egyik aljas velejárója, hogy nem is veszem észre azt sem, ha mondjuk mezítláb belelépek valami élesbe, vagy belerúgok a küszöbbe és felsértem a bőröm. Ilyenkor pedig azonnal elindul az üszkösödés, hiszen a seb szinte egyáltalán nem gyógyul. Ha nem vagyok elég precíz, a sebet már csak akkor veszem észre, amikor már nagyon mélyen van, akkor viszont pokoli fájdalommal jár. Pont ez történt az első forgatási napon, amit egy gumicsizmában töltöttem. A zokni elcsúszott mindkét lábamon, ami természetesen sebeket okozott”

– többek között ezt meséli Schmuck Andor, hozzátéve, hogy a csizmájában tocsogott a vérben a lába.

A helyzet komolyságára hívja fel a figyelmet nyilatkozatának a következő részlete:

„nem akarom túldrámázni a szituációt, de egy elhanyagolt seb, szó szerint végzetes lehet, hiszen ha seb eljut a csontig, csak az amputáció mentheti meg az életem.”

Emlékezetes, hogy Schmuck Andor annak idején közel negyven kilót fogyott, és így az inzulinadagja is csökkent, de ez nem változtat a tényen, hogy továbbra is súlyos cukorbetegsége van. A politikus a Farm VIP alábbi beharangozójában arról beszél, a Erzsébetváros Csikágó nevű részén felnőve mennyi kapcsolata volt gyerekkorában a természettel, mezőgazdasággal. Spoiler: semennyi.

A Farm VIP most induló szériájában egyébként feltűnik majd Oláh Gergő énekes is. Ő a műsor kapcsán arról beszélt, régebben mennyire szégyellte származását, családi hátterét, illetve azt, hogy nincs diplomája – összefoglalónkat ide kattintva olvashatja el.

(Kiemelt kép: a Farm VIP hivatalos Instagramja)