Pumped Gabo covidos és rájár a rúd: Depressziós vagyok, mint a kurvaélet

Trágár kirohanásban meséli, hogy ezek mellé még az autójában is kár keletkezett.

2021. szeptember 17., 10:15

Szerző:

Pumped Gabo feldúltan beszél az Instagramon egy frissen közzétett, automatikusan eltűnő sztoriban. Nem elég, hogy kiderült, hogy covidos, emellé saját bevallása szerint depressziós is lett, ráadásul kilyukadt a kocsijának a kereke.

„Depressziós vagyok, mint a kurva élet, covidos vagyok, pozitív lettem és defektem van. Most mentem volna haza a patikából, és valami kibaszta a bal első kerekemet”

– így fogalmaz a 25 éves médiaszemélyiség.

Legutóbbi posztja egy két évvel ezelőtti fesztiválon készült videót tartalmaz, ebben is a lehangoltságát említi, de azt mondja, már jön ki belőle.

„Most pedig itthon napok óta mély depresszió, de már jövök ki belőle, ha megnézek egy ilyen videót, nem sírom már el magam”

– állítja Pumped Gabo, amiből az következik, hogy az eddigi napokat többek között azzal töltötte, hogy régi, fesztiválozós videókat nézett és sírdogált.

A negyedik koronavírus-hullámmal kapcsolatban tegnap is jött egy hír: Péterfy Bori színész-énekesnő szintén bejelentette, hogy covidos. Kattintson ide az erről szóló cikkünkért!

(Kiemelt kép: Pumped Gabo Instagramja)