Papp Gergő és a 24 évvel fiatalabb párja szakítottak

Papp Gergő és a 24 évvel fiatalabb kedvese szakítottak. 

2022. december 1., 10:48

Szerző:

Papp Gergő és a párja, Pintér Petra nagyon úgy tűnik, hogy szakítottak. Sőt, a fiatal énekesnő most már egy másik férfi oldalán tűnt fel a közösségi oldalain. A szakítás hírét egyik fél sem erősítette meg, de a fotók arra engednek következtetni, hogy a fiatal lány életében már egy másik férfi van. 

Papp Gergő 2020 nyarán jelentette be, hogy a feleségével elválnak, majd nem sokkal később rátalált az új szerelem. Korábban arról is őszintén beszélt a tévés, hogy az új párja szülei nem igazán akarják elfogadni a kapcsolatukat, ugyanis szóba sem állnak vele, de ennek ellenére ők kitartottak egymás mellett. 

„Érdekes, hogy Judittal szinte egyszerre találtunk új párt. Úgy is hozhatta volna az élet, hogy alkalmi kapcsolataink lesznek, de már a legelső alkalommal tudtam, amikor a mostani párommal találkoztam, hogy ez komoly. Így volt ez Judit és az ő párja esetében is. Három hónapja vagyunk együtt, civil, de ha eljön az ideje, többet is mesélek róla”

- nyilatkozta Papp Gergő két évvel ezelőtt a Blikknek.

(Kiemelt kép: Papp Gergő Instagramja)