Oszvald Marikának két lakása van: elmesélte, melyik hol

Oszvald Marika 22 fős karácsonyi ünneplést rendezett – ez is kiderül friss interjújából.

2024. január 6., 07:47

Szerző:

Oszvald Marika általában a TV2-n szokott szerepelni (lásd a kapcsolódó anyagokat!), de tegnap az RTL-en jelentkezett be, a Reggeli című műsor vendége volt. Kicsit talán már távolinak tűnhet a karácsony, de a 71 éves operettsztár még az ünnepekről mesélt. Bár decemberben covidos lett, szerencsére pont az ünnepre meggyógyult, így tarthatta meg a nagyszabású családi karácsonyozást, amire huszonegy vendég érkezett.

Oszvald Marika nyilatkozatából kiderül, hogy ő az utóbbi időben Gödöllőn él, de ezt a bizonyos ünneplést nem ebbe a lakásába szervezte:

„a pesti lakásomban volt a belvárosban, mert én egyébként Gödöllőn lakom. Az első covidnál én kiköltöztem, amikor be kellett zárkózni, és ottragadtam, mert annyira megimádtam azt a nyugalmat, természetet. Addig csak ki-kijártam a kertbe, de azóta ott berendezkedtem. Kétlaki vagyok tulajdonképpen.”

Oszvald Marika azt is említi az interjúban, hogy mennyire szereti másfél éves unokáját, a kis Vincét, de azért nem tartja magát egy elkényeztetős-gügyögős nagymamának.

(Kiemelt kép: RTL/Reggeli)