Ördög Nóráék válaszoltak arra, hogy üzletük egy „kisboltnak álcázott celebsimogató”

Ördög Nóra: az nem munka, hogy szép ruhákban beszélsz a tévében.

2021. július 28., 08:27

Szerző:

Ördög Nóra és Nánási Pál szerepel a Forbes magazin új számának vezércikkében. A lap kitér arra, hogy a két gyereket nevelő celebházaspár Nekem a Balaton néven kisboltot alapított Balatonakarattyán, ami ugyan kivívta a helyi lakók ellenérzését és át is kellett helyezni, de végül hatalmas siker lett. A cikkben a Forbes

„kisboltnak álcázott celebsimogató”

névvel írja le a vállalkozást, utalva arra, hogy annak sikere elsősorban annak köszönhető, hogy a két tulajdonos ismert személyiség és folyamatosan reklámozzák boltjukat a közösségi médiában. Erre Nánási Pál a következőket reagálta:

„Egy-két szezonig érdekes, hogy csinálhatnak velünk pár szelfit, de arra, hogy csak mosolygunk, nem lehet üzleti modellt építeni.”

A fotós hozzátette, hogy a nagy nyilvánosság előtti működés ugyan nagyobb sikert hozhat, de nagyobb bukást is okozhat. Felesége, Ördög Nóra műsorvezető arra hívja fel a figyelmet, hogy pozitív a vásárlók reakciója arra, hogy a pár egy boltot üzemeltet, mert ezt hagyományos értelemben vett munkának fogják fel, amíg a hírességpár eredeti szakmáit (a műsorvezetést és a fotózást) nem:

„Az nem munka, hogy szép ruhákban beszélsz a tévében, mórikálod magad, ahogy az sem, hogy Nánási Pál meztelen nőket fotóz. De ha felépítesz valamit és beállsz a kasszába, az emberek két ismert embert látnak dolgozni, sokkal jobban tudnak ezzel azonosulni.”

(Kiemelt kép: dfp.hu)