Botránnyal indult az Ázsia Expressz forgatása: Nagy Alekosz már a repülőn hatalmasat balhézott

Nagy Alekosz nem volt megelégedve a pilótával. 

2023. március 22., 08:57

Szerző:

Mint megírtuk, megkezdődtek az Ázsia Expressz- Felfedezzük Amerikát forgatásai, így a műsorban résztvevő sztárok útnak indultak Mexikóba. Most azonban kiderült, hogy Nagy Alekosz nem volt megelégedve az első járatukkal, ami Hollandiában tette le őket, majd onnan mentek tovább Mexikóba.

„Több nehézséggel kellett szembenéznem már most, pedig még csak pár órája indultunk el Budapestről. Kezdeném azzal, hogy a pilóta egy nő volt, ami előtt eleve értetlenül állok, hiszen egy nő ne végezzen ilyen tipikusan férfimunkát. De ha már végez, akkor végezze rendesen, ne úgy, ahogyan ő tette. Egész úton tekergette, csavargatta a gombokat, variált összevissza. Tele volt vele a hócipőm! Nem értem, miért kellett bukdácsolni, fel-le hullámozni. Talán azt hitte, ez nekünk tetszik? Hát, nem tetszett, és ezt leszállás után jeleztem is a légikisasszonyoknak” 

- nyilatkozta a görög hős a Ripostnak.

(Kiemelt kép: Nagy Alekosz Facebook-oldala)