Kulcsár Edina elárulta, hogy kemény fogyókúrába kezdett

Kulcsár Edina elmondta azt is, hogy hamarosan visszatér.

2022. február 24., 10:28

Szerző:

Kulcsár Edina időnként az Instagramon követői kérdéseire válaszol, és a múlt éjjel megint ezt tette. Automatikusan eltűnő sztorikban elhelyezett válaszaiban megerősíti, hogy a jövőben lesz új dala, valamint megköszöni mindenki támogatását, aki mellette áll ebben a számára igen nehéz időszakban, illetve elárulja, hogy továbbra jó kapcsolatban van Darai Andreával és Tápai Szabinával.

Az egyik téma, ami a fentieken kívül felmerül, a diétázás. Kulcsár Edina bevallja, éppen ezt teszi jelenleg, ráadásul egy igen kemény módszerrel, amit azonban nem először alkalmaz:

„most éppen én is fogyózok! A szokásos léböjttel kezdtem. Ma tartok a 3. napnál.”

Több szó esik azonban arról a tényről, hogy az influenszer-énekesnő jóval kevesebbet posztot mostanában annál, amit több, mint félmillió követője korábban megszokott tőle. Valaki azt gyanította, hogy ez talán Kulcsár Edina új párkapcsolata miatt lehet, de amikor erre rákérdezett, a következő választ kapta:

„nem! Sokkal inkább az elmúlt nehéz időszak az oka. Az új kapcsolatom csak folyamatosan tölt! Így vagyok képes napról napra erősödni is. Nem akartam 80-90%-os töltöttséggel visszatérni. A 100% jobb, de szerintem van annál feljebb is.”

Bár a hagyományos médiából Kulcsár Edina egyáltalán nem tűnt el az utóbbi 2 hónapban, sőt, többet szerepelt, mint bármikor korábban, a médiaszemélyiség megerősíti, hogy a közösségi médiában is hamarosan ugyanúgy jelen lesz megint, mint a házassága idején. Nem is kell már sokat várni:

„szerintem a napokban visszatérek. Én már szinte készen állok, szóval csak az lesz a kérdés, hogy hogyan tudom kivitelezni a fotókat és a videókat. Nekem is hiányzik!”

Egy ideig nem, de aztán mégis megint újra

Bódi Sylvi újra „felkívánkozott”: két év után tért vissza régi szenvedélyéhez

Videó: Szabó Zsófi 7 év után újra megmutatja magát színésznőként

Újra levetkőzött: Mihalik Enikő először mutatja meg a hasát a szülés óta

(Kiemelt kép: dfp.hu)