Kabos László lakását a szomszéd kisfiú örökölte meg: kiderült, miért

Kabos László vagyona a szomszédokra szállt. 

2023. július 28., 08:57

Szerző:

Kabos László özvegye, Urbán Erika két évvel ezelőtt hunyt el. Most kiderült, hogy a színésznő a szomszédokra hagyta a vagyonukat, ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápolt a mellettük élő családdal, akinek a kisfiát a saját unokájaként szerette. 

Urbán Erika annak idején még az anyaságról is lemondott Kabos László kedvéért, ugyanis amikor teherbe esett a legendás komikus arra kérte, hogy vetesse el a gyermeket, mert túl idős már ahhoz, hogy apa legyen, és nem akarja őt egyedül hagyni. Kabos László 2004-ben hunyt el. 

Kiderült, hogy az említett család volt az, akik rátaláltak Urbán Erika holttestére két évvel ezelőtt a XII. kerületi lakásában, erről a színésznő barátnője, Rigó Márta számolt be a Blikknek.

„A szomszédaira a családjaként tekintett, ők voltak, akik figyeltek, vigyáztak rá, illetve az utolsó években a gondját viselték, segítettek neki, amiben csak tudtak”

– mesélte a lapnak Rigó Márta.

Urbán Erika különösen megszerette a kisfiút, Dávidkát. 

„Nem volt számára kérdés, hogy rájuk hagy mindent. A lakást a kisfiúnak szánta, de mivel ő még általános iskolás, addig a szülei nevén van. A család nagyon megérdemelte, hiszen tényleg ápolták, segítették őt”

– mondta Urbán Erika barátnője.

Kiderült, hogy a család volt az, akik vitték Urbán Erikát a kezelésekre, amikor rákkal küzdött, valamint a kórházban is rendszeresen meglátogatták. 

(Kiemelt kép: DFP - Schumy Csaba)