Jordán Tamás hatalmas bejelentést tett: Nem volt kellemes ezt megélni és elviselni

Jordán Tamás azt mondja, nehéz hónapokon van túl, de... túl van rajtuk!

2024. augusztus 6., 09:46

Szerző:

Többször is írtunk Jordán Tamás betegségéről az elmúlt hónapokban, és most a Blikk leszállította az örömhírt, amit a korábbi, aggasztó értesülések után annyian vártak: a 81 éves színész végre meggyógyult, visszatérhet a színpadra.

Jordán Tamás hónapokat hagyott ki, de...

Nem lehet tudni, hogy Jordán Tamás pontosan milyen betegséggel küzdött, a nemzet színésze mindössze ennyit árult el májusban szintén a Blikk című lapnak:

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt.”

Jordán Tamás ugyanis nem vett részt május 3-án a nemzet színészeinek azon tanácskozásán, amikor Kulka János megkapta a kitüntetést. Ekkor derült ki, hogy a 81 éves színészlegenda kórházba került. Hozzátette, hogy nem szeretné részletezni, hogy mi okozta a bajt, mindenesetre nem balesetről van szó, és akkor még arra számított, hogy remélhetőleg azon a héten vasárnap hazaengedik.

Erre azonban sajnos nem került sor, Jordán Tamás előadásai továbbra is elmaradtak betegség miatt. Újra a Blikk tudta elérni a színészt a kórházban, aki június elején megerősítette, hogy még mindig bent van, de már sokkal jobban.

„Reményeim szerint jövő hét elején gyógyultan elengednek”

– többek között ezt nyilatkozta Jordán Tamás két hónappal ezelőtt a kórházból, akkor még mindig abban reménykedve, hogy valószínűleg június közepétől fogja tudni folytatni az előadásait. Haza is engedték, de ágynyugalmat írtak elő a számára az orvosok, így a szereplésről továbbra is le kellett mondania, de most végre teljesen meggyógyult, így visszatérhet a munkájához-szenvedélyéhez.

Jordán Tamás végre teljesen meggyógyult

„Voltak eddig is gyógyszereim, amiket rendszeresen szednem kellett, most ebből egy kicsit több lett, de már semmilyen egyéb operációra, kezelésre nincs szükségem. Az orvosoknak már nincs dolguk velem”

– többek között ezt mondja most Jordán Tamás a friss nyilatkozatában. Említi azt is, hogy mennyi mindenkinek tartozik köszönettel:

„Nagyon sok segítséget kaptam Zsuzsától, a páromtól és a családomtól, amiért köszönettel tartozom. Nem volt kellemes ezt megélni és elviselni, de tudomásul vettem, hogy most szükségem van erre ahhoz, hogy meggyógyulhassak.”

Jordán Tamás örömmel újságolja, hogy ez azt jelenti, hogy amikor szeptemberben megkezdődik a következő színházi évad, akkor ő is visszatérhet a színpadra, visszaveheti valamennyi szerepét a Rózsavölgyi Szalonban és a Pinceszínházban egyaránt.

(Kiemelt kép: Jordán Tamás 2020. október 21-én Deák Kristóf rendező első, Az unoka című nagyjátékfilmjének forgatásán a bezárt Budagyöngye Kórház épületében. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)