Véget ért Janza Kata és 22 évvel fiatalabb párjának kapcsolata

Janza Kata és Pesák Ádám külön utakon folytatják. 

2022. április 5., 08:58

Szerző:

Janza Kata és 22 évvel fiatalabb párja, Pesák Ádám öt év együttlét után a szakítás mellett döntöttek. A színészek most a közösségi-oldalaikon szólaltak meg és elárulták, hogy már valóban nem alkotnak egy párt. Janza Kata és Pesák Ádám közleményét változtatás nélkül közöljük:

 „Tudjuk, hogy a jelen helyzetben a világ és közvetlen környezetünk is sokkal fontosabb dolgokkal van elfoglalva, mint a mi személyes életünk történései. Vannak azonban olyanok, akiket ez mégis érdekel, miattuk írjuk most ezt a közleményt.
Jó érzés, hogy a közönségünk meg akar ismerni minket, és amikor úgy adódik, velünk örül a boldogságunknak. Közszereplőként azzal is tisztában vagyunk, hogy ez esetben úgy korrekt, ha az életünk nehezebb szakaszait sem titkoljuk el. Ezen a fórumon, egyetlen alkalom erejéig tájékoztatjuk azokat, akik erre kíváncsiak, hogy privát kapcsolatunk véget ért. Tesszük ezt azért is, mert viszonyunkat a sajtóval eddig a kölcsönös tisztelet jellemezte, és nem szeretnénk, ha ez a jövőben másképp lenne. Bízunk benne, hogy ezzel az információval egyszer és mindenkorra elejét tudjuk venni annak, hogy olyan cikkek szülessenek rólunk, amelyekben mi nem működtünk együtt az újságírókkal.

Öt közösen töltött év után számunkra természetes, hogy szeretettel gondolunk egymásra. A közönség továbbra is láthat együtt minket a színpadon vagy más fellépés alkalmával, de a privát életünket a továbbiakban egymás nélkül képzeljük el. Kettőnkkel és a szakításunkkal kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni a jövőben. Ezúton kérjük a sajtó képviselőit, hogy döntésünket tartsák tiszteletben, és ne keressenek minket ebben a témában. Közleményünk csak teljes terjedelmében közölhető, és minden olyan megjelenés, ahol jelen információktól eltérő tartalommal találkozunk, jogi lépéseket von maga után. Döntésünk tiszteletben tartását ezúton is köszönjük!”

 

Szerelmi hírek a sztárvilágból

Király Viktor elárulta, hogy elhagyná-e a feleségét egy másik nőért

Íme, Annoni Zita szerelmi vallomása a férjének

A szakítás után újra együtt Szellő István és Gubík Ági?

(Kiemelt kép: Janza Kata Instagramja)