Hujber Ferenc megmutatta új párját és a gyermeküket: több szempontból is különleges család ők

Hujber Ferenc szerelme korábban felnőttfilmesként dolgozott.

2023. október 12., 11:38

Szerző:

Két címlappal jelent meg ma a Story magazin, és mind a kettő kisgyerekes: Kulcsár Edináék mellett Hujber Ferenc és családja is saját borítót kapott.

Hujber Ferenc Londonban élve ismerkedett meg Szőke Krisztinával, aki 19 évvel fiatalabb nála és megismerkedésük után egy évvel, 2018-ban hagyta abba a felnőttfilmes munkát.

„2017-ben találkoztunk először, miután Feri írt a Facebookon. Akkor már régóta Londonban dolgoztam, és éppen itthon voltam, Pesten. Volt itthon is egy kis bérelt lakásom, ott került sor az első randevúra. Bevallom, eleinte nem tudtam, hogy híres színész, annyira más világban éltem kint Londonban.”

Volt lánykérés és tervezték már az esküvőt, de a lagzit a covid miatt el kellett halasztani, és azóta se tartották meg. Viszont csaknem 3 évvel ezelőtt megszületett a pár kisfia, Regő, aki a fenti fotón is látható. Szőke Krisztina azt meséli, az ő kapcsolatukban nincsenek tabuk, Hujber Ferenc nem tartja magát monogámnak.

A pár most hazaköltözött, és a jövőt a következőképpen képzelik el:

„Feri a karrierjét szeretné újraépíteni, én online személyi asszisztensként akarok dolgozni, emellett lakáskiadással foglalkoznék, és úgy tűnik, a festményeim iránt is van érdeklődés.”

(Kiemelt kép: Hujber Ferenc 2020-ban benne volt A konyhafőnök VIP-ban. Fotó: RTL)

 

Tegnap 15:23

Hamarosan piacra dobja egyedi, TISZA X AZAHRIAH snekaer kollekcióját a Tisza cipő az Astorián található boltjában. A rajongóknak nem árt majd igyekezniük, a cipők ugyanis mindössze két napig lesznek elérhetők.