Haumann Péter ezt mondta az egyik utolsó interjújában

A színész 81 évet élt.

2022. május 29., 08:39

Szerző:

Mint megírtuk, elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. Egy évvel ezelőtt a legendás művész még a visszavonulásáról és az idős napjairól mesélt. Íme, mit mondott a Blikknek adott utolsó interjújában Haumann Péter:

„Ideje volt csinálni a mesterséget és ideje volt abbahagyni. Kicsit fényesebben is lecsenghetett volna ez az egész, de annyira drámai azért nem volt. Nagyon jó nekem ott, előttem egy nyílt tér van, ez nagyon fontos. 63 óta van papírom arról, hogy csinálhattam a színészetet és majdnem minden este játszottam. Most anélkül, hogy lebecsülném a közönséget, remek, hogy nincs előttem senki, hanem csak nagy távolság, amíg ellátok”

- mondta a színész a lapnak. 

Az elhunyt színész tavaly júniusban azt is elmondta, hogy az utolsó években már nem volt boldog a Katona József Színházban, ugyanis hiába egy jó színház, nem tudtak vele gazdálkodni, pedig volt erő benne. Hozzátette, hogy annak ellenére, hogy nem játszott el minden szerepet, amit szeretett volna, nincs hiányérzete és nem akar visszatérni. 

Haumann Péter arról is beszélt, hogy a színészi pályán kevés emelkedett pillanat jutott neki, de ezek közül az egyik az volt, amikor a fiával együtt szerepelt. Valamint elmondta, hogy azért nem tanította a mesterséget, mert nem akarta, hogy olyan emberekkel kelljen döntenie mások sorsáról, akikkel nem egyezik a véleményük.

(Kiemelt kép: dfp.hu)