„Gyomorforgató” – Bereczki Zoltán csak a helyszínen tudta meg, hogy kormánypárti kampányrendezvényre hívták fellépni

Bereczki Zoltán mindent elmondott az ügyről az Instagramon.

2022. március 27., 15:52

Szerző:

Bereczki Zoltán szombaton a Vas megyei Sé településen lépett fel, a megbeszéltek szerint megjelent a helyszínen, de csak ott tudta meg, hogy a Kultifeszt igazából egy állami pénzen finanszírozott rendezvény, ahol előtte a Hende Csaba a kormány mellett kampányolt beszédében. A rendezvényről a Nyugat.hu tudósított először, kiemelve, hogy Bereczki majdnem hazament a fellépésről, de végül a közönség kedvéért mégis maradt.

Az esetre, és az arról azóta megjelent cikkekre a 45 éves énekes-színész vasárnap délután egy Instagram-posztban reagált, a következőket írva.

„Köszönöm a tárgyilagosságot jobb- és baloldalon egyaránt! [...] Igen, csak és kizárólag a közönség miatt nem hagytam ott a rendezvényt, ezt ott el is mondtam! Nem, nem neveztem gyomorforgatónak a helyzetet, bár valóban annak tartom! Nem, ilyenkor nem tudom, hova megyek! Felkérnek, megkérdezem, (nem én, a kollégáim) ugye nem politikai a rendezvény? Ha a válasz egyértelmű »nem«, akkor elindulunk. (A helyszínen valószínűleg szándékosan a közönségem vezették át, hogy lássák ott vagyok, nehogy hazamenjek!) Ilyenkor a kisebbik rossz az, ha az ember fölmegy és végig csinálja! Mindenki láthatta mi az eredménye, ha az ember a szerződés be nem tartása miatt hazamegy - még jobban meghurcolják! Lásd pl.: ByeAlex - hisztis, Demjén - biztos részeg…! Továbbra is a jóhiszeműség fog vezetni ilyen helyzetekben! Az ilyen méretű rendezvények nagyon nagy része (mondhatni túlnyomó többsége) önkormányzati. Nem egyszer fordul elő, hogy valaki beszédet mond előttem! Most fordult elő azonban először, hogy a szöveg kifejezetten politikai tartalmú volt!”

Művészek és politika

Fotó: Tóth Gabi és Krausz Gábor is a Békemenetben vonultak

A Toxikoma sztárja megosztotta, milyen gyűlölködő kommenteket kap Putyin-szimpatizánsoktól

Sebestyén Balázs és Nótár Mary állást foglalt a választásokkal kapcsolatban – videó

(Kiemelt kép: Bereczki Zoltán Instagramja)

 

Az 55 év felettieket is beszippantotta a közösségi média. Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, 61 százalékuk szokott podcasteket hallgatni vagy nézni, és közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.