Gyászol a zenészvilág: 30 éves, amerikai művészt lőttek agyon
Valószínűleg egy rablás áldozatává válhatott a hétfőn agyonlőtt PnB Rock, aki a Changes című számáról volt a legismertebb.
Rakim Hasheem Allen volt a polgári neve PnB Rocknak, akit Los Angelesben hétfőn agyonlőttek a BBC tudósítása szerint. A mindössze 30 éves, kétgyermekes rapper a barátnőjével evett éppen egy Roscoe's Chicken & Waffles nevű étteremben hétfőn, amikor, amint azt a TMZ írja, egy fegyveres agyonlőtte és magával vitte az értékeit.
A rapper értékes ékszereket viselt egy videón, amit nem sokkal korábban posztolt – elképzelhető, hogy ez játszott közre abban, hogy a rabló célba vette őt és ékszereket követelt tőle, majd az ezt követő szóváltás során tüzet nyitott. PnB Rockot találat érte, a földre esett, a támadó elmenekült. A fiatalembert azonnal kórházba szállították, de az életét már nem lehetett megmenteni, 45 perccel később elhunyt.
PnB Rock leghíresebb szóló slágere az alábbi Selfish volt, de szerepelt XXXTentacion Changes című számában is.
Alább lehet megtekinteni ezt a bizonyos Changes című dalt. Nem sokkal ennek megjelenése után a fő előadót, XXXTentaciont agyonlőtték, és most elhunyt a másik rapper, PnB Rock is.
A tragédia kapcsán több híresség is részvétét fejezte ki, többek között Drake és Offset rapperek. Nicki Minaj az eset kapcsán az alábbi tweetben arra is felhívja a figyelmet, mennyire veszélyes hírességek számára a közösségi médiában posztolni, hogy éppen hol vannak – ez a bűncselekmény sem történhetett volna meg valószínűleg, ha PnB Rock kevesebb személyes információt árul el magáról az interneten.
(Kiemelt kép: YouTube/PnB Rock)