Gálvölgyi János ügyében hatalmas fordulat állt be

Gálvölgyi János kórházba szállításából nagy botrány lett, sőt, nemcsak botrány, hanem rendőrségi ügy is.

2023. július 3., 13:31

Szerző:

Gálvölgyi János májusban két hetet töltött kórházban tüdőproblémák miatt. Abból, hogy mentő helyett a színész két lánya vitte be autóval a beteget az intenzívre, országos botrány lett, és az ügyben az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indított. Győrfi Pál, akit Gálvölgyi János érezhetően nem igazán kedvel, megerősítette, hogy lezajlott az OMSZ belső vizsgálata, és megállapították, hogy a mentésirányító hibázott.

Azt már egy ideje lehet tudni, hogy megvan a rendőrségi határozat, de most a Naphire.hu című oldal végre azt is megtudta, hogy mi áll a határozatban: az, hogy vége a nyomozásnak. Ennek indoka is kiderül a közleményből:

„a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folytatott eljárást, ismeretlen tettessel szemben. Mivel a cselekmény nem bűncselekmény, ezért a nyomozást a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 398.§ (1) bekezdés a) pontja alapján 2023. június 15-én megszüntették.”

Ezzel tehát végleg lezárult a csaknem két hónappal ezelőtt kezdődött ügy, hiszen ami a legfontosabb, Gálvölgyi János is meggyógyult idő közben és a színpadra is visszatért.

(Kiemelt kép: Gálvölgyi Dorka Facebook-oldala)

Hamarosan piacra dobja egyedi, TISZA X AZAHRIAH snekaer kollekcióját a Tisza cipő az Astorián található boltjában. A rajongóknak nem árt majd igyekezniük, a cipők ugyanis mindössze két napig lesznek elérhetők.