Galambos Lajos bejelentette, hogy visszavonul

Galambos Lajos komoly döntést hozott meg.

2023. március 13., 08:02

Szerző:

Galambos Lajos az utolsó koncertjét adta Tatabányán! A trombitásnak börtönbe kell vonulnia, valamint az is kiderült, hogy súlyos betegséggel küzd, ugyanis tüdőtágulata van. A zenész a színpadon jelentette be a visszavonulását. 

„Azt is tudom, hogy fogadásokat kötöttek, lesz-e buli vagy sem. Hát lesz buli! A dáridó ott van, ahol én vagyok és ez már így is marad. Ugyanakkor a saját elhatározásomból és persze az egészségi állapotom okán is, egyelőre visszavonulok a színpadról. A soron következő bulikat lemondtam. Nem lehet két végén égetni a gyertyát. Így amíg véget nem ér a kálváriám, addig ehhez a döntéshez tartom magam. Ezt tanácsolták az orvosaim is és erre kért a családom is”

- nyilatkozta a Borsnak Galambos Lajos, aki február 15-én nem vonult be a börtönbe, de nem kapott halasztást, tehát hamarosan muszáj lesz bemennie a rácsok mögé.

(Kiemelt kép: Frizbi TV)