Vége: Galambos Lajos és felesége hivatalosan is elváltak

A vártnál gyorsabban kimondták Galambos Lajos válását.

2022. január 29., 09:47

Szerző:

Galambos Lajos és Boglárka házassága több, mint két évtizeden át tartott, ám az elmúlt évek viszontagságai megviselték a kapcsolatukat. Végül a zenész tavaly ősszel jelentette be, hogy külön válnak útjaik, ahogy ő fogalmazott, „megválnak egymástól”. 

A Blikk úgy tudja, hogy a válást nemrégiben ki is mondták, ugyanis a pár mindent előre letisztázott, így gyorsan lezajlott az eljárás.

„Mindenben megegyeztek korábban, így a bíróságra is úgy adták be a kérvényt a bontóperre, hogy nem maradtak vitás kérdések”

– árulta el a lapnak egy bennfentes.

Lagzi Lajcsi és Boglárka házassága sokáig idillinek számított, ám 2015-ben a zenész és felesége ellen (Boglárka másodrendű vádlott volt az ügyben) nyomozás indult, víz-, gáz- és áramlopás miatt, az évekig tartó nyomozás, kihallgatások, pereskedés pedig mindkettőjüket megviselte, egészségük testileg és lelkileg is ráment az ügyre. Egy darabig igyekeztek egymásba kapaszkodni, de végül eltávolodtak egymástól. Erre utaló jeleket már lehetett látni korábban is, mivel az asszony már jó ideje nem hordta jegygyűrűjét, de mint kiderült, néhány éve már külön is éltek.

A Blikk megkereste a zenészt, ám ő nem szeretett volna nyilatkozni a válásról.

Szakításokból nem volt hiány mostanában:

Horváth Gréta a szakítás utáni nehézségekről vallott: Megedzett az élet

Szabó András Csuti felindultan nyilatkozott a tévében Kulcsár Edináról: Hiányzott belőle a tisztelet

(Kiemelt kép: dfp.hu)