Erdélyi Tímea gondolkodás nélkül elfogadta a szerepét az őszödi beszédről szóló filmben

A Barátok közt egykori Tildája arról is beszélt, mit gondol, hogyan fog hatni a film politikailag.

2021. szeptember 29., 11:12

Szerző:

Hamarosan a mozikba kerül a Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédéről készült film, amelyben a főbb szerepeket olyan színészek játsszák, mint Bánovits Vivianne, Mózes András, Bokor Barna, Gubás Gabi, Bede-Fazekas Szabolcs és Trill Zsolt. Kisebb szerepben látható az Elk*rtuk című alkotásban Szőke Richárd és a Barátok közt Tildájaként tizenévesen híressé vált Erdélyi Tímea. Ők ketten szerepeltek szerda reggel a TV2-n a Mokka című műsorban, és az interjúban többek között arról beszéltek, hogy ők maguk testközelből ugyan nem vettek részt az eseményekben, de azért felidézték az emlékeiket.

Erdélyi Tímea ezen kívül arról is beszélt, hogy amikor megkeresték, hogy szerepeljen ebben a filmben Bokor Barna karakterének feleségeként, gondolkodás nélkül igent mondott:

„nem gondolkoztam akkor, amikor felhívtak, mert tudtam már, hogy kik az alkotók, hogy a filmrendező és az operatőr is két külföldi alkotó, és annyira izgalmas volt, hogy olyan friss szakemberek szemei elé állhatsz, akiknek nincs koncepciója vagy prekoncepciója rólad. Azért ez egy kicsi ország, kicsi szakma, tehát nyilván minden filmrendezőnek, operatőrnek van valamiféle véleménye, benyomása rólad, dolgozott már veled – vagy nem, de akkor is van egy képe”

– indokolja Erdélyi Tímea, hogy miért élvezte különösen a munkát ezen a filmen. Az angol rendezőt és a spanyol operatőrt a két színész többször is említi, a film beharangozójából azonban ők kimaradtak, a trélerben nem szerepel sem a film rendezőjének, sem operatőrének neve.

A film politikai vonatkozásaival kapcsolatban Erdélyi Tímea a következőket mondja az alább megtekinthető interjúban:

„nem voltak rossz érzéseim, hogy most akkor ez hogy fog hatni politikailag. Nem a mi feladatunk ezeket a politikai platformon folyó harcokat megvívni. Mi ott vívunk harcot, amikor forgatunk.”

Íme az interjú.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)