Dopeman megmutatta többszörös fogyatékkal élő húgát: Fruzsina most megijesztette a családot

Dopeman húga 18 agyműtéten van túl – videó.

2023. március 8., 09:20

Szerző:

Dopeman a közösségi médiában rendszeresen tudósít családja sorsának alakulásáról. Az édesapja decemberben hunyt el, és erről is kitett egy szívbe markoló posztot. A követők ismerhetik továbbá Fruzsinát is, a rapper húgát, aki például az alábbi posztban is látható. Róla készített most riportot az RTL Fókusz című műsora.

Dopeman 18, öccse, Péter pedig 14 éves volt, amikor húguk 1992-ben császármetszéssel megszületett. Még a születés előtt leállt a szíve, de sikerült újraéleszteni, a műtét során azonban rengeteg komplikáció lépett fel és orvosi műhiba is történt, Dopeman húga agyvérzést is kapott a koraszülés következtében. A kislány agya nem kapott elég oxigént, ezért halmozottan fogyatékos lett. Az orvosok véletlenül betörték a koponyáját és eltörték a végtagjait is, amiből később műhibaper lett, a család kártérítést is kapott. Fruzsina most 30 éves.

Idén januárban egy étkezés alkalmával azonban Fruzsina igen megijesztette a családot:

„mindig, amikor a söntjével valami probléma van, akkor az általában először étkezésnél jelenik meg. Olyan volt, mintha légcsőre ment volna a kaja, nagyon ijesztő volt az egész.”

Mentőt kellett hívni, Fruzsinát kórházba vitték, és kiderült, hogy valószínűleg valóban Dopeman húgának agyába ültetett műanyagcsővel lehetett probléma.

Dopeman így beszél a húgáról:

„ha kell, fölemelem, ha kell, kirakom, ha kell, minden nap megcsinálom. Ha egyszer kell egy héten, akkor egyszer teszem meg. Én csak fönntartom a lehetőséget, hogy kérnek valamit tőlem, akkor megcsinálom. Mert az én életemben igazi nehézséget nem hoz. Nekem ez nem áldozat. Ő a testvérem.”

Kattintson a play gombra az alábbi videóra!

(Kiemelt kép: Dopeman Instagramja)