Deutsch Anita és Kinizsi Ottó elárulták 18 éve tartó házasságuk titkát

Deutsch Anitát és férjét a korkülönbséggel is szokták bosszantani.

2022. június 28., 07:48

Szerző:

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó a Barátok közt színészei voltak. Kapcsolat, majd szerelem szövődött köztük, és az alábbi poszttal már 18 éves házassági évfordulójukat ünneplik.

A Blikk egy rövid interjút is közöl Kinizsi Ottóval ebből az alkalomból, aki utal arra, hogy mennyien szokták említeni, hogy talán gondokat okoz, hogy 8 évvel fiatalabb a feleségénél. A színész-rendező szerint erről szó sincs, sőt, elmondta, miért működik ilyen jól a házasságuk ennyi év után:

„sokszor megkaptuk ezt a korkülönbség dolgot, de szeretjük egymást, nincsenek balhék, elköltözés, megcsalás... Manapság már az is ritka, hogy 18 évet együtt éljenek párok. Nyilván nekünk is vannak dolgaink, de ezek inkább a természetünkből fakadnak, mintsem a korkülönbségből.”

A fenti Instagram-posztban látható szabadulószoba egyébként annak az étteremnek a helyén van, ahol a pár annak idején a lakodalmát tartotta.

A házaspárról az utóbbi időben a DWTS miatt hallottunk többet

Élő adásban pofozta fel felesége a Dancing with the Stars versenyzőjét, Kinizsi Ottót

Deutsch Anitát a férje bátorítja, ha a színésznő más férfiakkal kerül intim közelségbe

Orvost kellett hívni Kinizsi Ottóhoz, a Dancing With The Stars sztárjához

(Kiemelt kép: Deutsch Anita Instagramja)