Dér Heniék címlapon mutatták meg a kisfiukat, úgy érzik, máris jöhet a második baba

Dér Heni azt hitte, Bendegúz csenevész gyerek lesz, de nem így lett.

2021. augusztus 12., 07:23

Szerző:

 

Május 13-án született meg Dér Heni énekesnő és férje, Bakos Gergő első kisfia, Bendegúz. A baba az anyuka Instagramján fel-feltűnik azóta is, itt például a nagyszülőkkel látható, de Dér Heni sosem posztolta a kisbaba arcát a közösségi médiában. Viszont elvállalták a Story magazin felkérését és náluk a címlapon mutatták meg a nagyközönségnek Bendegúzt.

„Azt hittem, hogy Beni csenevész gyerek lesz, de nem az, és nagyon hálásak vagyunk neki, hogy ilyen ügyes kisbaba. Talán azért lett ilyen kiegyensúlyozott, mert a várandósság alatt a Covid miatt nem volt munka, így otthon, békében vártuk őt”

– mondja Dér Heni a kapcsolódó interjúban, hozzátéve azt is, hogy párjával együtt élvezik a szülőséget. Az énekesnő ugyan aggódik az alakja miatt, de amint az a fenti címlapon is olvasható, a pár már készen is áll a következő gyerek érkezésére, azt mondják, máris jöhet a második baba.

(Kiemelt kép: dfp.hu)