Dancing with the Stars: A döntő előtt kellett kiesnie Nagy Rékának és Hegyes Bertalannak

Ezúttal ők voltak a leggyengébb páros a Dancing with the Starsban.

2021. november 14., 07:54

Szerző:

Szombat este tartották a Dancing with the Stars elődöntőjét, ahol az öt legjobb pár versengett azért, hogy végül a fináléba uthasson. A táncosok fejenként két produkcióval készültek, melyet a zsűri és a közönség is értékelt. Különlegessége volt még az adásnak, hogy ezúttal az ítészek öten voltak, ugyanis Gabriela Spanic is beült a zsűritagok közé.

Bár a verseny az első forduló után elég szorosnak tűnt, a második körben jobban kirajzolódtak a különbségek. Az abszolút meglepetés az volt, hogy a zsűri pontszáma alapján Nagy Réka és Hegyes Berci párosa mellett Tóth Andi és Andrei Mangra kerültek a veszélyzónába. A közönség azonban változtatott ezen a felálláson, és végül Nagy Réka és Árpa Attila között dőlt el, hogy ki esik ki, utóbbit végül megmentették, így Nagy Rékáéknak kellett távoznia.

„Nagyon szerettem ezt az egészet. Én nem vagyok szomorú, nem gondoltam volna, hogy az első táncunk után a top5-be juthatok. Persze, szerettem volna a döntőt, de ez van”

– árulta el Nagy Réka a verseny után.

(Kiemelt kép: TV2 Sajtószoba)