Bodrogi Gyula elmesélte, mit élt meg, amikor visszahozták a klinikai halálból

Bodrogi Gyula elárulta, hogy „volt odaát”, de visszahozták.

2023. június 23., 07:52

Szerző:

Bodrogi Gyulával készített interjút a Bors abból az alkalomból, hogy megkezdődött a Ma este gyilkolunk című krimi forgatása, amiben a 89 éves színész generációja sok más legendás alakjával játszik majd együtt, köztük többek között Koltai Róberttel és Pogány Judittal.

Bodrogi Gyula ezen kívül a betegségére-operációjára is utal, amiről korábban a következőképpen mesélt:

„légszomjjal kezdődött, majd egyre rosszabbul lettem. Angéla mondta is, hogy fel kellene hívni Merkely Béla professzor urat, mert gondok lehetnek. [...] Mondtam neki, hogy nem akarom zavarni, de rám parancsolt, hogy induljak el. Hívtam egy taxit, irány a kórház, és bizony volt egy kisebb 45 perces beavatkozásom. Utólag döbbentett rá, hogy megmentette az életemet! Majdnem meghaltam!”

Ehhez most teszi hozzá, hogy ez a „majdnem meghaltam” mennyire majdnem: a klinikai halál állapotából hozták vissza. Így meséli el az élményt:

„én jártam odaát, de Merkely professzor visszahozott. Nekem megijedni sem volt időm, meg nem is voltam annyira magamnál, hogy megijedjek. Annyira emlékszem, mentem le a lépcsőn, éreztem valamit, visszafordultam, de akkor már Angéla hívta Merkely doktort, nekem ez az egész elszállt. Majd arra ébredtem, hogy meg voltam mentve! Engem valószínű a színpadról visz majd el a Jóisten, mert azt kértem.”

(Kiemelt kép: Schumy Csaba - dfp.hu)