Ambrus Attila a Berki Krisztiánnal való kapcsolatáról vallott: Eltávolodtunk egymástól

Együtt nyerték meg az Ázsia Expresszt. 

2022. május 6., 16:18

Szerző:

Berki Krisztián és Ambrus Attila barátsága évekkel ezelőtt kezdődött, majd együtt nyerték meg a TV2 nagy sikerű műsorának, az Ázsia Expressznek az első évadját. A Viszkis néven elhíresült egykori bankrabló elárulta, hogy olyan élethelyzetben láttak a celebet, amelyben nem sokan. Az egykori versenypáros egy közös könyvet is írt a műsor után. 

„Nem tudom, hogy pontosan mi történt, hogy túladagolta-e magát, de azt gondolom, hogy az ember felelősséggel tartozik – önmaga mellett a gyerekeiért is, akiket fel kell nevelni. Szerintem ebben az egészben az a tragédia, hogy itt hagyott két kisgyereket. Emiatt haragszom rá” 

- kezdte Ambrus a Story Magazinnak, amit a Blikk szúrt ki. 

„Hat hétig vele voltam Ázsiában, voltak vitáink, de neki is megvolt az emberi oldala. Láttam őt sírni, láttam sok olyan élethelyzetben, amiben a két élettársán kívül nagyon kevés ember látta. Sajnálom, hogy meghalt. Sokan azt gondolják, hogy megszabadultunk egy olyan embertől, aki élősködött a társadalmon, de neki is voltak pozitív tulajdonságai, amiket nem akart megmutatni, mert támadható lett volna.Ő egy kettős személyiség volt. Eleinte, ha nem ment a kamera, tudott átlagemberként viselkedni, de egy idő után szereptévesztésbe került, és gyakorlatilag csak a kamerának élt – ez pedig a személyiségét is eltorzította. Az utóbbi néhány évben eltávolodtunk egymástól – ennek megvolt az oka –, de szomorú vagyok. Sajnálom magát a szituációt, és azt a két nőt, akinek van tőle egy-egy gyereke, akiket fel kell nevelni. Ez Krisztián felelőssége is lett volna. Ha már vállal két gyereket, kutya kötelessége támogatni őket, ahogy a gyerekek anyukáját is”

- nyilatkozta a Viszkis.

Részletek Berki Krisztián halálával kapcsolatban

Berki Krisztián halála miatt ezen a csatornán műsorváltozás lesz

Újabb részletek: Berki Krisztián halálának helyszínén kábítószergyanús anyagokat találtak

Videó - Berki Krisztián halála: megszólalt a rendőrség

 

(Kiemelt kép: TV2)