Vezethetné a háborúpárti orosz a seregét – de inkább megsértődött

Karjakin azonban úgy tűnik, ott folytatja, ahol abbahagyta, nem hajlandó játszani például Lettországban és Litvániában sem.

2022. szeptember 23., 12:11

Szerző:

A sakkozók világszövetsége (FIDE) fegyelmi büntetése lejártával engedélyezte Szergej Karjakin orosz nemzetközi nagymesternek, hogy ismét a szervezet égisze alatt versenyezzen.

Támogatta a háborút

Karjakint márciusban függesztette fel a FIDE, s tiltotta el hat hónapra, miután február végén nyílt levélben támogatta Oroszország ukrajnai háborúját. A büntetés azzal járt, hogy az orosz sakkozó nem vehetett részt a sakk-világbajnokjelöltek nyári madridi tornáján, amelyet egyébként honfitársa, Jan Nyepomnyascsij nyert meg.

Két helyet jött előre

A szeptemberi FIDE-világrangsorban Karjakin a 16. helyről a 14. helyre lépett előre. A 32 éves orosz, aki korábban gyorssakkban és villámsakkban is nyert világbajnokságot, 2016-ban első lett a jelöltek tornáján, a világbajnoki címért vívott meccsen azonban kikapott a trónját azóta is őrző norvég Magnus Carlsentől.

Tovább politizál

A TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva Karjakin elégedetten fogadta a FIDE-engedélyt, ugyanakkor úgy vélte, visszatérésének „lesznek még akadályai”.

„Szívesen szerepelnék például a következő gyors- és villámsakk-világbajnokságokon, de szerintem továbbra is adódnak majd problémáim a FIDE-eseményeken való részvétellel, mivel néhányat Oroszországgal szemben barátságtalan országokban rendeznek, például Lettországban vagy Litvániában, ahová semmi pénzért nem megyek” – jelentette ki.

(Kiemelt kép: Szergej Karjakin (j) orosz sakknagymester játszik Magnus Carlsen norvég sakknagymester ellen a sakkvilágbajnokság 12. fordulójában 2016. november 28-án New Yorkban. Fotó: KENA BETANCUR / AFP)