Durr egy pofon: így küldte edzője a női dzsúdóst a tatamira

Kiakadtak a pofozkodós edzőre, a sportoló megvédte mesterét.

2021. július 29., 20:30

Szerző:

Rendesen megrázta, majd két jó nagy pofont is lekent az egyik német cselgáncsozónak a német női csapat román edzője, Claudiu Pisu a tokiói olimpián. Az edző azt mondta, motivációnak szánta a pofonokat. A Nemzetközi Cselgáncsszövetség viszont egyáltalán nem örült ennek a motivációs tréningnek. Így hivatalos és szigorú megrovásban részesítette az edzőt. Az olimpikon azonban mestere védelmébe kelt.

Pisu hétfőn a kamerák előtt a ruháját megfogva megrázta tanítványát, Martyna Trajdost, majd adott két pofont is neki, mielőtt az tatamira lépett a magyar Özbas Szofi ellen. „A dzsúdó egy nevelő jellegű sportág, így nem tolerálhatjuk az effajta viselkedést, ami ellentétes a cselgáncs morális alapelveivel” – írta a Nemzetközi Cselgánsszövetség honlapján.

Ezek után maga a felpofozott sportoló kelt a tréner védelmére: „Úgy tűnik, hogy a pofonok nem voltak elég erősek. Ahogy már elmondtam, ez egy rituálé, amit a verseny előtt választottam. Az edzőm nem csinál mást, mint amit én akarok annak érdekében, hogy motiváljon” – írta Instagram-oldalán Martyna Trajdos. Ezek után főhet a sportdiplomácia feje, hogy vajon elfogadja-e a módszert, vagy tiltott doppingnak minősíti a pofozkodást. Alább a nem mindennapi motiváció.

(Kiemelt kép: Özbas Szofi (kékben) és a német Trajdos Martyna küzdelme a női cselgáncsozók 63 kilogrammos súlycsoportjának selejtezőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Nippon Budokan arénában 2021. július 27-én. Özbas Szofi megnyerte első mérkőzését. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)