Szivárványos zászlókkal és stadionban várják Münchenben a magyar válogatottat

A nemrég elfogadott pedofiltörvény ellen tiltakoznának így a németek. 

2021. június 20., 12:09

Szerző:

Eddig közel 60 ezren írták alá a petíciót, ami azt szeretné elérni, hogy szivárványszínűre világítsák ki a müncheni Allianz Arenát szerdán, amikor a német válogatott Magyarországot fogadja az Európa-bajnokságon. A kezdeményezők a napokban elfogadott homofób törvény ellen tiltakoznának így – írta a 444.

Az ötletet a városi tanács összes frakciója támogatja, Dieter Reiter polgármester pedig azt ígérte, a hét elején megkeresi az UEFA-t és a Német Labdarúgó Szövetséget az ügyben. A pártok közös közleménye szerint

a város elkötelezett a sokszínűség, a tolerancia és az egyenlőség iránt a sportban és a hétköznapokban egyaránt.

Az már biztos, hogy az önkormányzat épületét szivárványos zászlókkal fogják kidíszíteni a meccs napján. Mint mondták, ezzel jelzik szolidaritásukat a magyarországi LMBT-közösség felé.

A Fidesz által pedofiltörvénynek nevezett csomagnak számos olyan eleme van, aminek semmi köze a pedofíliához. Ellehetetleníti például, hogy a kormány számára ellenszenves civil szervezetek munkatársai a homoszexualitásról tartsanak iskolai előadásokat. A szabályozás még az eredeti orosz mintánál is szigorúbb.

 

(Fotó: Frank Hoerman / augenklick/Martin Hangen / dpa Picture-Alliance via AFP)