Nagyot küzdöttek a magyarok, de alulmaradtak a svédekkel szemben
A magyar rögbiválogatott küzdelmes mérkőzésen 29-25-re alulmaradt a vendég svéd csapattal szemben az Európa-bajnokság első konferenciájának északi csoportjában, szombaton.
A világranglistán 64. hazaiak a kiírásban első hazai meccsüket játszották, és főhadiszállásukon, a Budapest Rögbi Centrumban fogadták a 44. helyezett vendégeket.
A mérkőzés kiegyenlített mezőnyjátékkal, és három svéd céllal kezdődött, mert az esélyesebb vendégek amint labdához és területhez jutottak, azonnal kihasználták a rendezetlenül védekező magyarok kihagyásait. A közel teltházas lelátó biztatására azonban a vendéglátók rendezték soraikat, és a 20. percben szerzett céllal megkezdték a felzárkózást, majd a szünet előtti újabb céllal utol is érték ellenfelüket. A szünetben így 17-17-es állással mehettek pihenni a csapatok.
A második felvonás eleje célveszély nélküli mezőnyjátékot hozott, magyar dominancia mellett. A svédek csapatjátéka elbizonytalanodott, viszont két egyéni villanás két célt eredményezett a vendégeknek. A hajrá azonban ismét szorosan alakult, a házigazdák a 74. percben elért harmadik céljuk után a végjátékban már a fordításért támadtak, de hiába szegezték a vendégcsapatot közvetlen a célterület elé, az eredmény nem változott.
A magyarok tavaly november elején Prágában kezdték meg szereplésüket, ahol 31-13-ra kikaptak a cseh (36.) gárdától, majd idén március közepén Luxemburgban (61.) is vereséget szenvedtek, akkor a házigazda 30-23-ra kerekedett föléjük. A csoport ötödik tagja Lettország (63.), a magyar szövetség tájékoztatása alapján az ellenük ősszel elhalasztott találkozót nem pótolják, mert az átszervezések miatt ezúttal nincs kieső az ötösből, míg a feljutásban egyik csapat sem érintett. A magyarok – vesztesbónuszra kapott – két pontjukkal a csoport ötödik, utolsó helyén végeztek.
A sportági harmadik vonalnak megfelelő osztályban a 2019/20-as Eb-idény a felénél félbeszakadt – a magyarok akkor is kikaptak Prágában, a letteket viszont házigazdaként legyőzték –, a 2020/21-es pedig el sem kezdődött. Végül az a döntés született, hogy törlik a 2019-es eredményeket is, és a küzdelmeket az elejétől kezdik újra, változatlan csoportbeosztással.
(Kiemelt kép: A magyar rögbi válogatott a Magyarország-Svédország Európa-bajnoki mérkőzésen, 2022.05.07. Fotó: a Magyar Rögbi Szövetség Facebook-oldala)