Ő még csak most 15 – Megszólalt az MLSZ a focibotrányról

A Somogy vármegyei harmadosztályban szereplő Iharosberényi Spartacus második helyen állt a bajnokságban, ám három mérkőzésüket is megóvták, mivel a 15 esztendős Schumann Ákos jogosulatlanul szerepelt a meccseken

2023. október 17., 14:26

Szerző:

Sőt, gólt is szerzett – márpedig a versenykiírás szerint csak a 16. életévét betöltött játékos léphet pályára. Az ügy kapcsán az Magyar Labdarúgó Szövetséget is megkérdeztük – írja az Sportal.hu.

Múlt hét kedden a Somogy Vármegyei Hírportál számolt be a nem mindennapi történetről, miszerint a Vármegyei harmadosztályban szereplő Iharosberény idegenben legyőzte a Szabás SE-t, ám a hazaiak megóvták a meccset. Kiderült ugyanis, hogy a vendégek játékosa, Schumann Ákos jogosulatlanul szerepelt. 

„Bár a versenykiírás szerint jogos volt az óvás, mégsem túl sportszerű döntés az, hogy azért óvunk meg egy mérkőzést, mert egy korhatár alatti játékos játszott a meccsen"

írja Vörös Kristóf, az Iharosberényiek elnöke a klub közösségi oldalán.

Az eset kapcsán a Magyar Labdarúgó Szövetséget is megkérdezte a lap:

„Kérdésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyszabályzatát az MLSZ illetékes bizottságainak ajánlásai alapján sportszakemberek alkotják meg. A korosztályos kiírásoknál, a korosztályspecifikus megkötéseknél, az élettani sajátosságokat is figyelembe véve az orvosi bizottság ajánlása, útmutatása az irányadó. Az ön által említett esetben az illetékes vármegyei igazgatóság az érvényben levő és hatályos versenyszabályzatban foglaltak szerint járt el"

– válaszolta a Sportal.hu-nak az MLSZ sajtóosztálya.

(Kiemelt képünk forrása: Iharosberényi Spartacus Facebook-oldala)

Az október végi nagy-britanniai halálos baleset után kötelezővé teszi a nyakvédő használatát valamennyi rendezvényén a Nemzetközi Jégkorong Szövetség. A magyar szövetség (MJSZ) – mivel az utánpótlásban már eddig is kötelező volt a viselése – a következő idénytől írja elő a felnőttek számára az alkalmazását.

Sportszerű cselekedetéért a Gyöngy Sailing Team, életművéért pedig Pfeffer Anna kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakos, valamint Makk Ádám, a Pető Intézet kerekesszékes vívóklubjának létrehozója részesült elismerésben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának hétfői gáláján a Városligeti Műjégpályán.