Ötgólos meccset nyert a Paks

A kapuk felváltva forogtak veszélyben. 

2022. január 29., 19:24

Szerző:

A Paks 3-2-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának első szombati mérkőzésén – közölte szombaton az MTI. 

A Paks ebben az idényben eddig minden találkozóján szerzett és kapott is gólt, a ZTE-nek pedig megszakadt az öt körön át tartó veretlenségi sorozata.

Nem túl nagy iramban kezdődött a mérkőzés, melynek elején nem is volt kidolgozott helyzet, a Paks mégis vezetést tudott szerezni Bognár István nagyszerű szabadrúgásából. A gól sem változtatta meg a játék képét, mindkét gárda idény eleji formát mutatott.

Aztán a játékrész derekától egyre veszélyesebb akciókat vezettek a vendégek, akik bő fél óra elteltével egyenlítettek, de akár a vezetést is megszerezhették volna. Ennek ellenére – kissé váratlanul – ismét a Paks került előnybe.

A folytatásban kifejezetten élvezetes futballt láthatott a közönség, a kapuk felváltva forogtak veszélyben,

ennek eredményeként előbb ismét egyenlítettek a kék-fehérek, majd újra – immár harmadszor – előnybe kerültek a zöld-fehérek. A hajrában a ZTE már nem tudott újítani, így végül a Paks otthon tartotta a három pontot az izgalmas összecsapáson.

OTP Bank Liga, 18. forduló: Paksi FC-ZTE FC 3-2 (2-1).

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)