Kovács Zsófia holtversenyben lett bronzérmes a törökországi torna EB-n

Kovács Zsófia bronzérmet nyert gerendán vasárnap az antalyai torna Európa-bajnokságon.

2023. április 16., 13:22

Szerző:

A háromszoros Eb-győztes magyar tornász a második legjobb eredménnyel jutott be a nyolcas döntőbe, így éremre esélyesként mutathatta be gyakorlatát. Stabilan és szépen tornázott, minimális megingásai voltak csupán, a végén pedig a duplaszaltós leugrást is szépen hajtotta végre, a leérkezésnél kicsit ellépett.

Bemutatójára 13,500 pontot kapott, ezzel úgy tűnt, 33 ezreddel lemarad a dobogóról. A magyar csapat azonban óvást nyújtott be az egyik elem megítélését vitatva, ennek helyt adtak, így Kovács 13,700 ponttal egy pozíciót előrelépett. Úgy lett harmadik, hogy azonos ponttal zárt a második Manila Espositóval, de az olasz a kivitelezésben jobb volt.

Gerendán ez a magyar torna első Eb-érme. Kovács pénteken második volt egyéni összetettben, szombaton pedig ötödik lett felemáskorláton. Később még talajon is szerepel majd a döntőben, akárcsak a férfiaknál nyújtón Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián.

Az első három helyezett eredménye: Európa-bajnok lett Sanne Wevers (Hollandia) 13,800 pont, második helyezett Manila Esposito (Olaszország) 13,700 ponttal, míg Kovács Zsófia 13,700 ponttal került a dobogó harmadik fokára.

(Kiemelt kép: Kovács Zsófia a női tornaverseny egyéni döntőjének talaj számában a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd)

A francia nyílt bajnokságon az első fordulón sikeresen túljutó Fucsovics Márton három pozíciót rontva az egy héttel korábbihoz képest a 83. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. Ezzel jelenleg ő a legelőkelőbben jegyzett magyar játékos.

Klucsár Marcell nyerte a 111,1 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary ultratávú terepfutó versenyt vasárnap, a győztes 11 óra 39 perc 58 másodperc alatt teljesítette a távot, melyet 4182 méteres szintkülönbség, a Pilis és a Visegrádi-hegység csúcsai nehezítettek.

Primož Roglič nyerte a Giro d'Italia 106. kiírását vasárnap, ezzel az olasz országúti kerékpáros körverseny történetének első szlovén bajnoka lett. A záróetapon a pályafutása utolsó szezonját teljesítő brit Mark Cavendish diadalmaskodott.

2023. május 28., 19:59

A Fábián Bettina, Szimcsák Mira, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók világkupa-sorozata harmadik állomásának váltóversenyében, Portugáliában.