Ronaldo és haja vereséggel is csoportgyőztes

Sem Ronaldónak, sem a frizurájának nem kell csomagolnia. Még.

2022. december 2., 18:26

Szerző:

A címben foglaltakban semmi újdonság nincs, tudtuk, hogy Portugália csoportelső lesz, és az sem meglepő, ha ezen a világbajnokságon egy esélyes kikap egy kevésbé esélyestől, pláne, ha távol-keleti a győztes. Sőt, azt is bátran meg lehet tippelni, hogy 2-1 lesz a vége. Így történt most is, ráadásul Dél-Koreát még az sem zavarta, hogy a játékvezető les miatt elvette egy gólját. Cristiano Ronaldo haja ezúttal nem került helyzetbe. Itt jegyezzük meg, hogy az említett frizura abban különbözik Diego Maradona kezétől, hogy nincs világbajnoki gólja, ami jól mutatja a technika csodálatos, ám egyre játékölőbb fejlődését.

Dél-Korea és Uruguay között pedig az a különbség, hogy a dél-amerikaiak hiába győztek utolsó csoportmeccsükön de Arrascaeta két találatával Ghána ellen, mert azonos pontszám és azonos gólkülönbség esetén a több lőtt gól dönti el a sorrendet a csoportban, ebből pedig Uruguaynak kettővel kevesebb van, mint a koreaiaknak. Mellesleg lehetett volna másképp is, hiszen Ghána tizenegyest is hibázott. Ha az bemegy, akkor az ázsiai csapat még egyértelműbben jut tovább, bár ez a folytatás szempontjából teljesen mindegy.

Eredmények, H csoport, záróforduló:
Dél-Korea–Portugália 2-1 (1-1)
Ghána–Uruguay 0-2 (0-2)
A csoport végeredménye: 1. Portugália 6 pont (6-4), 2. Dél-Korea 4 (4-4), 3. Uruguay 4 (2-2), 4. Ghána 3 (5-7).

(Képünkön Cristiano Ronaldo fejel a H csoport Dél-Korea–Portugália mérkőzésén az Egyetemvárosi Stadionban a katari Al-Rajjánban, 2022. december 2-án. Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP)