Fellobbant a pekingi téli olimpia lángja Görögországban

Az eseményt emberjogi aktivisták próbálták megzavarni.

2021. október 18., 15:52

Szerző:

A ceremóniára a hagyományoknak megfelelően Olümpiában került sor hétfőn, de a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül – írta az MTI. Ezúttal is a nap sugarait használták a láng meggyújtásához Héra templomában, az ókori játékok bölcsőjében. Görög papnőnek öltözve Xanti Georgiu színésznő gyűjtötte össze a sugarakat egy parabolatükör segítségével.

Az eseményen Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Katerína Szakellaropulu görög köztársasági elnök mellett a görög és a kínai ötkarikás testület képviselői, valamint akkreditált újságírók lehettek jelen. A NOB-elnök úgy fogalmazott, hogy a járvány miatt még mindig nehéz időszakban a pekingi téli olimpia újabb lehetőséget teremt arra, hogy a világ népei a béke, a barátság és a szolidaritás jegyében találkozzanak. „Ebben a törékeny világban, ahol a megosztottság, a konfliktusok száma és a bizalmatlanság egyre csak nő, az olimpia hidakat épít, és sohasem állít falakat” – fogalmazott Thomas Bach. Hozzátette, az ókori görögök megértették, hogy az Ekekheiria – azaz fegyverszünet – lehetővé teszi a játékok egyesítő erejének kibontakozását, ezért kell felülemelkedni a politikai konfliktusokon.

A hosszabb staféta ezúttal elmarad görög földön, a lángot három futó viszi majd fel Athénban az Akropoliszra, ahol az éjszaka folyamán őrzik. A kínai szervezők aztán kedden veszik át a Panathinaikó Stadionban.

Bár a lánggyújtási ceremónia zavartalanul zajlott, az eseményen több emberjogi aktivista próbált tüntetni. Az Olümpiai Régészeti Múzeum külterületéről három nőt és egy férfit vittek el a rendőrök, akik megpróbáltak bejutni az eseményre, másik hármat letartóztattak, mert a kínai rendezés ellen tiltakoztak az emberi jogok megsértése miatt. Vasárnap két demonstrálót tartóztattak le, akik Tibet és Hongkong függetlensége mellett tüntettek.

A téli ötkarikás játékokra 2022. február 4. és 20. között kerül sor, és Peking lesz az első olyan város, amely téli és nyári olimpiát is rendezhet.

(Kiemelt kép: Thanassis Stavrakis / AFP/Pool)