Cseh László ismét megszólalt a Turi-ügy kapcsán

A világbajnok elmondta, miért nem szólalnak meg az edzők és a sportolók a Kőbánya SC-ben. 

2021. december 13., 07:29

Szerző:

Cseh László ismét megszólalt a Turi-ügy kapcsán. A világbajnok úszónk elmondta, hogy mind a mai napig nem merik elmondani az edzők és a sportolók sem a Kőbánya SC-ben a véleményüket, ennek oka pedig a félelem.  

Cseh szerint nem szabad az ügyet lezárni:

„Már csak azért sem, mert Turit klubja, a Kőbánya SC nemrég nyilvánosságra hozott közleményében gyakorlatilag felmentette”

– írja a Blikk, aki Csek Lászlóval készített interjút.

Korábban Cseh László mellett Kozma Dominik, Kiss Noémi, Dara Eszter és Orsovai Péter is elmesélte, hogy volt úszóedzője, Turi György kedvenc módszerei közé tartozott a bántalmazás és a lelki terror. A beszámolók szerint Turi a hajuknál fogva rángatta ki a gyerekeket a medencéből vagy éppen verte meg őket a WC-ben.

„Azt gondolom, hogy a Kőbánya SC-nek önvizsgálatot kellene tartania. Engem senki sem keresett onnan, így az ügy kapcsán nem is tudtam elmondani, mit is gondolok. Úgy vélem, hogy

a Kőbánya SC-ben az edzők és a sportolók sem merik elmondani a véleményüket, mert félnek a következményektől, nagyban függenek a klubtól”

 – nyilatkozta a Blikknek Cseh László.

Turi György azóta a vádakat részben elismerte, illetve bocsánatot is kért azokért.

(Kiemelt kép: Cseh László világbajnok úszó. Fotó: Cseh László hivatalos Facebook-oldala)