Orsós Sztálvira döntőbe jutott a birkózó EB-n

Orsós Sztálvira taktikus birkózással megnyerte elődöntőjét, így bejutott az 53 kilósok pénteki fináléjába a zágrábi Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

2023. április 20., 18:17

Szerző:

Az idén honosított, magyar gyökerekkel rendelkező birkózó könnyed sikerrel mutatkozott be a nyolcaddöntőben, majd a nyolc között küzdelmes meccsen a hajrában fordítva verte 5-1-re a moldovaiak világbajnoki ezüstérmesét, Iulia Leordát.

A késő délutáni elődöntőben a négyszeres Eb-ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes görög Maria Prevolarakival csapott össze a 2021-es, tokiói olimpia óta első világversenyén szereplő Orsós. A meccsről előzetesen Martin Gábor, a válogatott edzője azt mondta, hogy nehéz és szoros küzdelemre van kilátás és a látottak a szakembert igazolták.

Az első menetben sokáig meddő állóharc folyt, melyben a háromszoros Eb-győztes Orsós Sztálvira volt a kezdeményezőbb és meggyőzőbb, ezért a menet közepén riválisa a második figyelmeztetését is megkapta. A következő félpercben eredményes akció kellett a görögtől, aki talán emiatt kissé meggondolatlanul indított, amit remekül kontrázott meg a magyar birkózó és szépen mögé került (2-0). Lent Orsós pörgetést készített elő, ám riválisa visszafogott a jobb lábára és onnan indulva mögé ment, így 2-1-re feljött.

A szünetig nem változott az állás, majd a második menetet a görög a korábbinál lendületesebben kezdte, egyértelműen ő kezdeményezett, ami a riválisa figyelmeztetéseit vonta maga után. A kétpontos akciójának köszönhetően Orsós még akkor sem került rossz helyzetbe, amikor a passzivitása miatt Provalaraki egyenlített (2-2). A magyar versenyző a hajrában csak arra figyelt, hogy a görög indításait hatástalanítsa. Noha riválisa közel került ahhoz, hogy levigye, Orsós kivédekezte a nehéz helyzetet, az idő pedig lepergett.

„Nagyon örülök a győzelemnek. Ez volt a harmadik mérkőzésem, elfáradtam. Most pihennem kell és figyelnem a súlyomra” 

– nyilatkozta magyarul Orsós Sztálvira, aki pénteken a címvédő svéd Emma Malmgrennel csap majd össze az aranyéremért.

A 18 órakor kezdődő helyosztós programban is lesz magyar érdekeltség, Bognár Erika ugyanis az 55 kilogrammosok fináléjában lép szőnyegre a címvédő román Andreea Ana ellen.

(Kiemelt képünk: A győztes Orsós Sztálvira (piros, j) a görög Maria Prevolaraki elleni küzdelme utáni eredményhirdetésen a női birkózók 53 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon 2023. április 20-án. MTI/Illyés Tibor)