Autizmussal diagnosztizálták az írek 98-szoros válogatott futballistáját

James McClean, az írek 98-szoros válogatott labdarúgója bejelentette, hogy autizmussal diagnosztizálták.

2023. március 29., 13:17

Szerző:

„Hosszú út áll mögöttem, és most, hogy megvan a diagnózis, itt az ideje, hogy megosszam mindenkivel” – írta a 33 éves játékos a közösségi oldalán, hangsúlyozva: azért hozta nyilvánosságra a betegségét, hogy támogassa autista kislányát.

„Ahogy mindannyian tudjátok, a lányom, Willow-Ivy autista. Az elmúlt négy évben csodálatosan változott az élete, de nekem, mint az édesapjának nehéz volt szembesülnöm azzal, hogy mennyi akadállyal és kihívással találkozik nap mint nap”

– fogalmazott a Wigan Athletic középpályása. Felidézte: ahogy a feleségével egyre többet megtudtak az autizmusról, egyre jobban felismerték, hogy sokkal több a hasonlóság közte és a lánya között, mint azt korábban hitték. „Sok olyan apró vonása van, amit magamban is látok” – írta McClean, aki aztán önmagát is kivizsgáltatta, ekkor derült ki, hogy ő is autista.

„Gondolkodtam azon, hogy ezt nyilvánosságra hozzam-e. Willow-Ivyért teszem, mert szeretném, ha tudná, hogy megértem őt, és hogy az autizmus nem állíthatja meg abban, hogy elérje a céljait és megvalósíthassa az álmait”

– fogalmazott a labdarúgó. 

McClean hétfőn este, a franciák elleni dublini Európa-bajnoki selejtezőn (0-1) lépett pályára 98. alkalommal az ír válogatottban.

(Kiemelt képünk: Tetoválások James McClean, az ír válogatott középpályásának vádliján az Anglia-Írország közötti nemzetközi barátságos labdarúgó-mérkőzés előtt az észak-londoni Wembley stadionban 2020. november 12-én. Fotó: CARL RECINE/POOL/AFP)

10:32

A francia nyílt bajnokságon az első fordulón sikeresen túljutó Fucsovics Márton három pozíciót rontva az egy héttel korábbihoz képest a 83. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. Ezzel jelenleg ő a legelőkelőbben jegyzett magyar játékos.

Klucsár Marcell nyerte a 111,1 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary ultratávú terepfutó versenyt vasárnap, a győztes 11 óra 39 perc 58 másodperc alatt teljesítette a távot, melyet 4182 méteres szintkülönbség, a Pilis és a Visegrádi-hegység csúcsai nehezítettek.

Primož Roglič nyerte a Giro d'Italia 106. kiírását vasárnap, ezzel az olasz országúti kerékpáros körverseny történetének első szlovén bajnoka lett. A záróetapon a pályafutása utolsó szezonját teljesítő brit Mark Cavendish diadalmaskodott.

A Fábián Bettina, Szimcsák Mira, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók világkupa-sorozata harmadik állomásának váltóversenyében, Portugáliában.