A magyar kézilabdás nem ijedt meg a pozitív koronavírus-teszteredménytől

Nyíregyházán töltötte a karanténidőszakot.

2022. január 3., 21:11

Szerző:

Máthé Dominik válogatott kézilabdázó elmondta, nem ijedt meg, amikor az Európa-bajnoki felkészülés során pozitív lett koronavírustesztjének eredménye – írja az MTI.

A norvég Elverum HB jobbátlövője december 23-án kapta meg a harmadik oltást, a magyar szövetség (MKSZ) pedig december 28-án közölte, hogy megfertőződött a koronavírussal.

„Nem volt bennem ijedtség, mert minden orvos azt mondta, hogy három-négy nap után negatív lesz a tesztem, és így is lett. Tünetmentes voltam, és jól jött ez a néhány nap plusz pihenő, pláne úgy, hogy nem volt olyan sok taktikai edzés a válogatottnál a két ünnep között” 

– nyilatkozta az MTI-nek Máthé.

Hozzátette, ősszel elég sokat játszott norvég klubcsapatában, mert a másik jobbátlövőjük megsérült, ezért szinte minden meccsen hatvan percet volt a pályán. Elmondta, Nyíregyházán, szüleinél töltötte a karanténidőszakot, amely alatt sok aggódó üzenetet kapott. Máthé elmondta, nagyon örül, hogy hétfőn csatlakozhatott a kerethez, mostantól szeretne a válogatottra összpontosítani és száz százalékot nyújtani.

A jövő csütörtökön kezdődő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat először december 16-22., majd december 27-30. között készült együtt a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában. A közös munka harmadik etapja vasárnap kezdődött.

A 31-szeres válogatott játékos kifejtette, a rajtig hátralévő másfél hétben azt várja magától, hogy visszarázódjon a játékba és abba a fizikai állapotba kerüljön, amely ősszel jellemezte, mert a rövid kihagyás némileg biztosan kivett belőle.

A magyarok csütörtökön 18 órától Fehéroroszországgal, szombaton 18 órától pedig Bahreinnel játszanak felkészülési mérkőzést Szigetszentmiklóson.

„Nem tudom, mennyit fogok játszani csütörtökön, de szombaton már szeretnék minél több időt a pályán tölteni és segíteni a csapatot. Két jó ellenféllel találkozunk, ez a két meccs arra lesz jó, hogy gyakorolhatjuk azokat az elemeket, amelyeket az Európa-bajnokságon fogunk alkalmazni” 

– mondta Máthé Dominik.

A magyar válogatott a kontinenstorna B csoportjában jövő csütörtökön 20.30-kor Hollandiával, jövő vasárnap 18 órakor Portugáliával, majd január 18-án 18 órakor Izlanddal találkozik az új Budapesti Kézilabda Arénában. A középdöntőbe az első két helyezett jut.

(Kiemelt kép: Máthé Dominik ünnepli találatát a férfi kézilabda-világbajnokság harmadik fordulójának A csoportjában játszott Magyarország-Németország mérkőzésen Kairóban 2021. január 19-én. Fotó: MTI / EPA / Pool)

13:03

Hetvenöt igen, öt nem szavazat és három tartózkodás mellett egyetlen jelöltként Wladár Sándor olimpiai bajnokot, a Magyar Úszó Szövetség elnökét választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén. A voksolásra azért volt szükség, mert az eddigi alelnök, Schmidt Gábor a helyettes államtitkári kinevezését követően lemondott posztjáról.