A Dakar-rali első szakaszán máris mentőhelikopterre volt szükség

A magyarok jól szerepeltek az izgalmakkal teli szombati etapon.

2024. január 6., 19:57

Szerző:

Az Overdrive Toyotáját vezető Guillaume de Mevius nyerte nagy meglepetésre a Dakar-rali első szakaszát, ami kifogott a Prodrive-duóján, Nászer el-Attiján és Sebastian Loebön – írta a Motorsport. Az autós mezőny rajtja csúszott, ugyanis az elsőként induló Lionel Baud kétszáz méterrel a start után elsodort egy nézőt, akit kórházba kellett vinni, és emiatt a többieket nem engedték elrajtolni, csak egy órával később.

A győztes végül egy újonc lett: Guillaume de Mevius először indul T1-es autóval a Dakaron (eddig T3-assal ment), a Toyota pedig végig szélvészgyorsnak bizonyult alatta – az első mérési ponttól kezdve folyamatosan ott autózott az elsők között, Ekström lassulása után pedig ugyan egy rövid ideig még hagyta az élen Sainzot, de a hajrában elé került, és megszerezte első abszolút szakaszgyőzelmét.

Sainznak a második hellyel kellett beérnie, a harmadik Giniel de Villiers lett, közel tízperces hátránnyal.

A magyar indulók is jól teljesítettek, a kamionosok között a Kovács-Czeglédi-Ács trió a figyelemreméltó 14. helyen áll. Darázsi Zsolt és Léner Tibor a 41. időt szállította a kamionosoknál, ahol Szalai Norbertnek még nincs ideje, ahogy Lónyai Pálnak sem a Challengerben. Az összességében második szakasz után a romániai magyar Gyenes Emánuel a 39. helyen áll a motorosok között – írta a formula.hu.

Mentőhelikopterre a motorosok 82. kilométerénél volt szükség, ahol a Hero versenyzője, Joaquim Rodrigues szenvedett balesetet. 

A versenyzőkre holnap egy 463 kilométeres szakasz vár Al Duwadimibe, ahol már a homokdűnéken kell megmutatniuk, mire képesek.

Az autósok állása
1. De Mevius, Panseri Toyota 4:35:59
2. Sainz, Cruz Audi +1:44
3. De Villiers, Murphy Toyota +9:18
4. Zala, Fiuza Mini +10:42
5. Dumas, Delfino Toyota +12:18
6. Moraes, Monleon Toyota +13:25
7. Botterill, Cummings Toyota +13:39
8. Al-Rahji, Gottschalk Toyota +13:39
9. Serradori, Minaudier Century +14:12
10. Ekström, Bergkvist Audi +14:20

A motoros kategória állása
1. Ross Branch Hero 450 5:13:55
2. Ricky Brabec Honda +11.54
3. Mason Klein Kove 450 +11:58
4. Jose Ignacio Cornejo Florimo Honda +14:48
5. Bradley Cox KTM +14:53
6. Lorenzo Santolino Sherco +15:08
7. Romain Dumontier Husqvarna +15:55
8. Kevin Benavides KTM +16:14
9. Daniel Sanders GasGas +16:47
10. Martin Michek KTM +18.04

(Kiemelt képen: Az Overdrive Racing belga pilótája, Guillaume de Mevius és francia segédpilótája, Xavier Panseri kormányozzák Toyotáját a 2024-es Dakar-rali 1. szakaszában, al-Ula és al-Henakiyah között, Szaúd-Arábia északnyugati részén 2024. január 6-án. PATRICK HERTZOG / AFP)