Kihagyják Cristiano Ronaldót a portugál válogatott következő két meccséről a nemi erőszak vádja miatt

2018. október 4., 15:20

Szerző:

Nem lép pályára a lengyel és skót válogatott elleni barátságos mérkőzéseken a nemi erőszakkal vádolt klasszis csatár, Cristiano Ronaldo – írja a CNN. A portugálok október 11-én játszanak Lengyelországgal, három nappal később pedig Skóciával.

Ronaldo még szerdán adott ki egy közleményt, melyben tagadja a vádakat és állítja, hogy az aktus a két fél közös beleegyezésével történt.

A sztárfutballistát egy amerikai tanárnó, Kathryn Mayorga vádolja azzal, hogy megerőszakolta, és a hét elején részletesen beszámolt a 2009-ben, egy Las Vegas-i hotelben történtekről. A most 34 éves nevadai nő az ügyet elsőként megszellőztető német hírmagazinnak, a Der Spiegelnek azt mesélte, hogy Ronaldo a luxuslakosztálya fürdőjében kényszerítette szexre, annak ellenére, hogy ő többször kérte, ne tegye. A nő akkor fel is jelentette a sztárt, majd végül peren kívüli megállapodást kötött vele. 375 ezer dollárt kapott a hallgatásért, és úgy tudni, az ügyvédei birtokában van egy dokumentum, amelyben Ronaldo elismeri, hogy Mayorga valóban nem egyezett bele a szexuális együttlétbe.

Az áldozat szerint a támadás azon a nyáron történt, amikor a világklasszis csatár a Manchester Unitedtől a Real Madridhoz igazolt az akkori rekordot jelentő 94 millió euróért. Mayorga elmondása szerint a Rain nevű szórakozóhelyen találkoztak, ahol ő dolgozott, és éppen bulizott egy kicsit a kollégáival munka után. Ronaldo az este folyamán a hotelszobájába hívta, ahol anális szexre kényszerítette - írja a Guardian.

A Juventus játékosának ügyvédje, Christian Schertz szerint a Der Spiegel híre nyilvánvalóan megszegi törvényt, és rendkívüli mértékben sérti ügyfele személyiségi jogait. Az ügyben Mayorga pénteken pert indított Ronaldo ellen a Nevada állambeli Clark megye bíróságán, a futballista pedig a Der Spiegelt pereli az ügy megszellőztetése miatt.