Vízlépcső és atomerőmű

Kedves Vásárhelyi Mária, mindig szívesen olvasom írásait, de legutóbbi jegyzetével vitatkoznék egy kicsit. (Notesz, 2014. január 23.) „Ha Horn Gyulának nem támad az a hóbortos ötlete, hogy a választások előtt felmelegíti a bős–nagymarosi vízlépcső megépítésének tervét, akkor a balliberális koalíció a tavaszi választásokon bizonyosan újabb négy évre felhatalmazást kap a kormányzásra.” „Ám 1998 februárjában Horn Gyula – a hágai döntést követően – aláírta a keretmegállapodást, miszerint a magyar fél mégis épít egy gátat a Duna-kanyarban. És fordult a kocka” – írja. Majd hozzáteszi: „Nem túlzás, ha kijelentjük: alapvetően ennek köszönheti Orbán Viktor, hogy 98-ban az ölébe pottyant a kormányalakítás lehetősége.”

Én viszont azt gondolom, ez enyhe túlzás. Mert ugyan valóban csökkent a szocialista–liberális kormány népszerűsége, de ebben azért benne volt a Tocsik-ügy is vastagon, a vízlépcsőügy pedig addigra már leginkább csak a budapesti liberális értelmiség és persze az SZDSZ szívügye és kétségbeesett identitáskeresése volt. Valami maradjon a rendszerváltó hevületből, ha már (egyébként nagyon helyesen) koalíciót kötöttek a szocikkal. És nem árt emlékeztetni arra, hogy az 1998-as választást az első fordulóban mindennek ellenére az MSZP nyerte, s csak a második fordulóban fordult a kocka, amikor a Fidesz mindenki számára váratlanul lepaktált a Torgyán-féle kisgazdákkal. (Nem véletlen, hogy a 2010-es kétharmados győzelem után Orbán egyfordulósra változtatta a választási rendszert. Ő aztán nem akarja kitenni magát ilyen blamázsnak.)

Abban igaza van, kedves Vásárhelyi Mária, hogy a mostani paksi ügylet politikai hozadéka a vízlépcsőügyhöz hasonló lehet. Nehéz lehet lenyomni a mégoly fanatikus Fidesz-hívők torkán az újsütetű orosz–magyar puszipajtási viszonyt, főleg hogy a kommunistaellenesség eddig a tábor egyik fő összetartó ereje volt. Csakhogy itt is van némi különbség. Horn annak idején egy nemzetközi (a hágai) bíróság döntésének értelmében építette volna meg a vízlépcsőt, tehát illeszkedett az európai elvárásokhoz. Orbán (a tőle megszokott módon) most mindennek és mindenkinek fittyet hányva írta alá a bővítési tervet az oroszokkal, amely, megkockáztatnám, biztosan nem fog megvalósulni, legalábbis az orbáni elképzelés formájában nem. (A dolog pikantériája, hogy ha tényleg megvalósul a paksi bővítés, ennek elkerülhetetlen velejárója lesz egy vízlépcső építése a Dunán. Mert anélkül nem lenne megoldható a bővített atomerőmű hűtése.)

És van a két ügyben még egy nem elhanyagolható tanulság. Ha politikai szempontok alapján próbáljuk „megetetni” a laikus, hozzá nem értő állampolgárokkal a keményen szakmai dolgokat, és ezek alapján próbáljuk – szimbolikus értelemben is – népszavazásra bírni őket, ez csakis katasztrofális eredménnyel járhat.

Bonifert Mária