Van egy jó hírünk, de több rossz is
Óriási sikerként kezeli a kormány, hogy tavaly teljesíteni tudta a vállalt hiánycélt, így elvileg kikerülhetünk a túlzott deficit eljárás alól. Arról viszont szót sem ejtett, milyen áron érték ezt el: az ipari termelés zuhanását jelző adatok jól mutatják az unortodox módszerű megszorítások súlyos gazdasági következményeit.
A Matolcsy-féle minisztérium győzelmi jelentésként tálalta, hogy az utóbbi évtized legjobb hiányadatát produkálta tavaly a magyar költségvetés: a központi alrendszerek pénzforgalmi deficitje 608 milliárd forint volt, ami 2,1 százalékos GDP-aránynak felel meg. A diadalittas közlemény még kissé korai, mert a nagyjából véglegesnek nevezhető számokra még negyedévet várni kell, és a teljes hiány ennél mindenképpen magasabb lesz. 2011-ben Matolcsyék már elkövették egyszer azt a hibát, hogy az év elején bejelentették, sikerült az ígért 4 százalék alatt tartani a 2010-es deficitet, aztán jött a meglepetés, az önkormányzatok rossz teljesítménye, ami 4,2 százalékra lökte a hiányt. 2011-ben aztán a nyugdíjpénzek lenyúlása kozmetikázta az eredményt, anélkül 5-6 százalék között lett volna a költségvetési deficit.
A most közzétett adatot alapvetően 3 tényező módosíthatja: egyrészt az eredményszemléletű, az uniós módszertan szerinti kalkuláció, másrészt az önkormányzatok gazdálkodásának az egyenlege – a kormány mínusz 150 milliárdra számít –, harmadrészt pedig a végleges tavalyi GDP, hiszen ahhoz viszonyítható a hiány aránya. Ennek nyomán szakértők szerint a végleges deficitadat 2,7-2,8 százalék körül lesz, azaz valóban teljesül a vállalt cél, és 10 éve legjobb egyenlegét mutatja a tavalyi költségvetés. Ez a pénzügyi egyensúly szempontjából sikernek tekinthető, nem mindegy azonban, milyen áron értük el.
Orbánék számára az elmúlt két év meghatározó szempontja az volt, hogy minél szabadabb kezük legyen az ország irányításában és saját képükre formálásában. Kulcskérdés volt tehát, hogy mindenáron megőrizzék a pénzügyi stabilitást és a minimálisra csökkentsék az uniós beavatkozás esélyét. Ennek alapvető eleme a hiány 3 százalék alá szorítása, hogy kikerülhessünk a túlzott deficit eljárás és annak esetleges következményei alól. Hosszútávra szóló, átgondolt gazdaságpolitika helyett ezt átmeneti, a fenntartható növekedést nem szolgáló, a szakértők által unortodoxnak nevezett módszerekkel érték el: a strukturális reformok, a nagy elosztó rendszerek hatékonyabbá tétele, a közterhek igazságosabb elosztása helyett a pénzügyi szférát és a húzóágazatokat sújtó különadókkal, az adóterhek általános növelésével – két tucat új adófélét vezettek be! –, az alacsonyabb jövedelműeket különösen érintő megszorító lépésekkel stb.
Hiába figyelmeztetett minden független szakértő, hogy ennek törvényszerű következménye a gazdasági teljesítmény visszaesése, a beruházások és a belső fogyasztás zuhanása, végső soron pedig a növekedési esélyek minimálisra való csökkenése, a Matolcsy-féle unortodoxia töretlenül folyt tovább. A rögtönzésekből eredő hibákat újabb és újabb rögtönzésekkel igyekeztek orvosolni, az egyetlen látható cél a hiány bármi áron való lefaragása volt, és ennek érdekében végiggondolatlanul százmilliárdokat vontak ki a gazdaságból, további százmilliárdokat a lakosság zsebéből.
A hatás nem maradt el: a magyar gazdaság ismét recesszióba süllyedt, az infláció megugrott, minden makroadat romlott, és egyelőre nem látszik az a húzóerő, amely a tartós és érezhető növekedést eredményezné. Az NGM sikerpropagandája egy szót sem vesztegetett annak kommentálására, hogy novemberben az ipari termelés a válság mélypontja óta legnagyobb esését produkálva éves szinten 6,9 százalékkal csökkent. Sajnos nem egyszeri rossz adatról van szó, 2012 egészében egyre romlott az ipar teljesítménye, már októberben is csaknem 4 százalékos volt a visszaesés. A döntő ok a belső kereslet hiánya, de az export is csak minimálisan tudott emelkedni.
Elemzők szerint ez előre vetíti, hogy a tavalyi recesszió az eddig vártnál is mélyebb lesz, a GDP csökkenése várhatóan eléri a másfél százalékot. A külső feltételeket és a hazai realitásokat látva az idei első negyedév sem kecsegtet semmi jóval, némi kedvező változás leghamarabb az év közepén várható, feltéve, hogy külpiacainkon növekszik a kereslet. A belső fogyasztás emelkedésére nem számíthatunk, a versenyszféra helyzete sem javul, a kkv-k többsége a fennmaradásért küzd – tavaly a magyar cégek 4 százaléka csődölt be, szemben a válság előtti 1-2 százalékkal –, leginkább abban bízhatunk tehát, hogy az EU-ban megindul a lassú fellendülés.
Orbánék a gazdaság idei ösztönzésében egyfajta csodafegyverként számítanak az MNB-n belüli hatalomátvételre. Matolcsy legutóbbi nyilatkozata szerint a jegybanknak tucatnyi eszköze van a gazdaság élénkítésére, egyebek mellett a monetáris lazítás kötvényvásárláson és a banki likviditás növelésén keresztül stb. A kormányfő jobbkeze állandóan az amerikai, brit jegybankok és az EKB példájára hivatkozik, holott – ahogy arról már többször írtunk – a magyar realitások teljesen mások. Fedezetlen pénzbőség teremtése és az MNB tartalékainak felhasználása kétélű, roppant kockázatos fegyver, és csak megfelelő belső és külső fogadókészség esetén hozhatna érzékelhető eredményt. Ennek az esélye jelenleg csekély.
Van azért jó hírünk is: a mostani gazdasági mutatók minden bizonnyal már a mélypont körül vannak, és olyan alacsony bázist adnak, hogy az idén ősszel már nagy eséllyel némi növekedést jeleznek majd az adatok. A valódi fordulat azonban akkor következhet be, ha a fenntartható fejlődés alapjai megteremtődnek, ehhez viszont a külső környezet kedvező változása mellett alapvető gazdaságpolitikai váltásra van szükség. Hogy ez mikorra várható, egyelőre megjósolhatatlan.
