Robbanás előtt a hazai gazdaság

Az uniós források befagyásával a hazai finanszírozások is egyre inkább elakadnak. körbetartozások, elmaradt kifizetések, lappangó pánikhangulat kúszik a magyar gazdaságba az év második felére.

2023. május 30., 10:19

Szerző:

A Telex számításai szerint több ezermilliárd forintnyi összeg lóg a levegőben, aminek a hiánya már az önkormányzatok létét is veszélyezteti. Idézik Johannes Hanht, az EU költségvetési biztosát is, aki szerint nem kizárt, hogy – mint fogalmaznak – a Magyarországgal kapcsolatos problémák lezárása akár átcsúszhat a 2024-es európai parlamenti választásokat követő időszakra is.

Példaként hozták az építőiparban kialakult helyzetet.

„Tényleg nagy a baj” – nyilatkozta a portálnak Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. építőanyag-gyártó elnöke.

„Sajnos azt kell mondanom, hogy most amolyan 70-30 százalékos időszak van az építőanyag-iparban. Aki a projektek munkafolyamatainak az elejére szállít be – téglások, cserepesek –, ők 70 százalékos visszaesést szenvednek el 2022 elejéhez képest. Aki a projektek második felében vagy a végén vonul fel, mint mi a szigetelőanyagainkkal, mi eddig még csak 30 százalékosat.”

De a „nihil” végigfut az ágazaton – tette hozzá s amennyiben „nem történik valami”, nem csak a második félév lesz nagyon nehéz, de megszenvedjük 2024-et is. Az uniós források elmaradása miatt a tervezett hazai beruházások szinte teljesen leálltak, megfeneklett a tavalyi nagy lakossági program is.

A fenti helyzet úgy is leírható, hogy Magyarország dilemma előtt áll. Melyik kezembe harapjak?

Több szektorban óriási a forráshiány

Hasonlóan értékelte a helyzetet az energetikai területén is Keresztes Attila. A napenergia hasznosításával foglalkozó szakember szerint a hazai energiapiac is hatalmas lemaradásba került. Elmaradt a hálózatkorszerűsítés, ennek következtében a nagyobb fogyasztók sem tudnak a hálózatra csatlakoz. Csúszik a lakossági, háztartási méretű kiserőművek támogatásának kifizetése, ami miatt sok projekt meg sem valósul.

„A piac nagyjából befagyott. Józan befektető nem indít most projektet támogatás nélkül. Támogatás viszont nincsen. A mostani kamatok mellett megújuló energia beruházás piaci alapon már nem térül meg, csak nagyon speciális esetben és olyan technológiai megoldások mellett, amelyet a hazai szereplők csak ritkán ismernek” – összegezte a mára kialakult helyzetet Keresztes Attila.

Semmivel sem biztatóbb a helyzet az önkormányzatok területén sem, ahol az uniós források hiányában elmaradnak a fejlesztések. A főként önkormányzati beruházásokból élő építőipari cégek már 2022-’23-bn sem kaptak jelentős megbízásokat.

A Telex névtelenséget kérő informatikai forrásai szerint az állami szférában nagyon is érezhető a visszaesés. Az államot mint vevőt nem illik szidni, hiszen sokaknak csak a közületi szállítások jelentik a piacot, de volt, aki azt mondta, hogy „elméletben és hitelből” az utolsó fillérig előre szétosztották a digitalizációs forrásokat.

A zuhanásból nem marad ki az agrárium sem, pedig ebben a szektorban sokáig úgy vélték, hogy „zuhog az aranyeső”, miután itt megmaradtak bizonyos források és kedvező hitelek is éltek. „Na, erre jött a teljes lefagyás, és a költségvetésnek most erre biztosan nincsen pénze” – idézi forrását a Telex.

Sem tanulság, sem pozitív jövőkép nem formálódik – egyelőre.

„Az a hatalomgyakorlási módszertan, ahogyan Magyarországot irányítják, eddig sem illeszkedett az európai értékekhez, ám amíg ez csak szakpolitikai kérdés volt, addig a Bizottsággal elmeccselgettünk, nem volt komolyabb következmény. Amikor azonban a politika is felemelte ezeket a kérdéseket, és az Európai Parlament szintjére került a magyar különutasság, nagyobb lett a baj.

„De a legszomorúbb az, hogy nem látom, hogy a kormányzat összeszorított foggal küzdene a forrásokért, hanem továbbra is fontosabb neki az, hogy jelképes ügyekben trollkodjon”

– fogalmazta meg keserűen a jelen helyzet összefoglalását egy, a Telexnek nyilatkozó gazdasági szakember.

(Kiemelt kép: lakópark épül az egykori, 1872-ben épült Budapesti Marhavágóhíd, ismertebb nevén Közvágóhíd területén a főváros 9. kerületében, a Soroksári út mellett, a Vágóhíd utcánál, ahol City Pearl elnevezéssel egy új lakó- és irodapark létesül 2022. december 7-én. Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József)