Újabb tyúkszemre taposott az Orbán-kormány
Újra csökkenti a Költségvetési Tanács (KT) jogkörét a kormány: a háromtagú testületnek egyetlen napot hagy a költségvetéssel összefüggő törvények véleményezésére az alkotmányügyi bizottság által benyújtott törvénymódosító javaslat. Az országgyűlésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosítás úgy rendelkezik: ha a KT a zárószavazás előtt nem küldi el a részletes indoklással ellátott vétóját az Országgyűlés elnökének, a parlament megadottnak tekinti az engedélyt.
A háromfős testület azonban nagy valószínűséggel nem tud ilyen gyorsan reagálni a törvénymódosításokra. Így ezzel a lépéssel újra csökkentik a KT már amúgy is megnyirbált hatáskörét a kormány, holott a nemrég aláírt, fiskális paktumként ismert uniós megegyezés épp a költségvetési fegyelem szorosabbra fogását követelné. Elemzők szerint ez a lépés szintén nem lesz jó hatással az IMF-fel és az EU-val folytatott, még el sem kezdett tárgyalásokra, hiszen a valutaalap épp olyan lépéseket vár el a kormánytól, melyek bizonyítják, hogy elkötelezettek a hosszú távú gazdasági stabilitás mellett - írta a
Népszava.A KT korábban nagy elemzői apparátussal dolgozott, ám a második Orbán-kormány háromfősre szűkítette létszámát. Az első, 2009-ben létrehozott KT Kopits György elnökségével jött létre, a másik két tagja Oblath Gábor és Török Ádám lett. Jól jelzi a tagok függetlenségét és szakértőként való elismertségét, hogy az országgyűlés ellenszavazat nélkül választotta meg őket. A KT létrehozása része volt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2008 őszén kötött hitel-megállapodásnak. Létrehozását korábban a Fidesz többször követelte, ám hatalomra kerülve 2010 decemberében gyakorlatilag szétkergette a testületet és a hozzá tartozó titkárságot. Az IMF éles kritikával illette a lépést: szerintük ez "gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét" és visszalépésként értékelte a tanács "bezárását."
A jelenlegit tanács tagjai az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Domokos László, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Simor András, és a köztársasági elnök által delegált elnök, jelenleg Kovács Árpád. A testületet január elejéig a Fideszhez közeli korábbi jegybankelnök, Járai Zsigmond vezette, lemondásáig. Domonkos László és Járai kisebb kifogásokkal ugyan, de támogatta az elfogadott idei költségvetést. Aggályaik később beigazolódtak: módosítani kellett a büdzsét, és úgy tűnik, további kiigazításra is szükség lesz. A harmadik tag, Simor András már akkor sem támogatta, Kovács Árpád pedig korábban ÁSZ elnökként is minden költségvetési törvényt komoly kritikával illetett. Kérdés, így tesz majd a KT elnökeként is.