Túl az Óperencián

Az uralkodó párt frakcióvezetője bejelentette, hogy miután tanácskozott a miniszterelnökkel, úgy döntöttek: nem lesz regisztráció. Gyorsan hozzátette azonban, hogy persze lehetne, mert nekik akkora a hatalmuk, hogy (a kétharmados, néptől kapott felhatalmazás birtokában) megváltoztathatnák az alkotmányt úgy, hogy ezután a regisztráció ne legyen alkotmányellenes.
Hozzátehette volna azt is, hogy az alkotmányt úgy is átalakíthatnák (a fent említett kétharmados felhatalmazás alapján), hogy akár kétszer is kelljen regisztrálni. Az alkotmány – vagy alaptörvény – már úgyis tele van nyelvi hibákkal, értelmetlen és nem oda való dolgokkal, mit nekünk zordon Kárpátoknak vadregényes tája, azt írunk bele, amit akarunk. Lényegében ezt mondta.
Például a preambulumba tehetnénk azt is, hogy a regisztráció a keresztény földi élet alapja. (Javítana a színvonalon.)
Most hagyjuk, hogy a miniszterelnök pár napja még azt mondta, újévi interjújában, hogy a regisztrációról nincs mit beszélni, szükséges, anélkül nem lehet megrendezni a következő választásokat (például mert mostantól a külföldi állampolgárok is szavaznak), és ezt az ellenzék is tudja, csak cirkuszol. Műbalhé, azt mondta.
Na, ez egy ilyen hely, most meg az Alkotmánybíróság cirkuszol.
Barátaim rögtön bemondták a telefonba, hogy ez az elkaszálás csak annak a látszatát akarja kelteni, hogy működik a demokrácia. Amiről egyébként a frakcióvezető ugyanezen beszédében azt mondta: számukra mindig is fontos volt, hogy a demokrácia nyugodtan, kiszámíthatóan és kiegyensúlyozottan működjék. Ezt egyébként komolyan mondta – nyugodtan, kiszámíthatóan és kiegyensúlyozottan –, és nem röhögte el magát.
Miután elhessegettem a fenti gondolatokat, akkor jutott el az agyamig pár részlet, amelyeket ezek után még hozzátett: például az, hogy persze a külföldön élő magyaroknak kötelező lesz a regisztráció a szavazáshoz.
Itt persze nem a regisztrációval van bajom, hanem egyáltalán a szavazással, azzal, hogy mi a fenének szavaznék én Magyarországon, amikor 25 éve nem élek ott. Az a hazám, de nem az az otthonom. Szeretem, mert a hazám, mert ott nőttem fel, de ez nem elég ahhoz, hogy a mai dolgairól döntsek. Nem ott fizetek adót, és nem engem kezel az orvos, nem az én gyerekemet oktatják a tanárok, és nem az én házam előtt épül vagy nem épül a közmű. Így nem viselném a következményeit annak, amire szavazok. Akkor meg minek, nem beszélve arról, hogy nem fair az otthoni honfitársaimmal szemben. Tudjuk, más szerszámával verni a csalánt, az könnyű.
De van ennél durvább is. Egy ismerősöm azon röhög hetek óta, hogy a gyerekei akarnak menni szavazni, pedig egy szót sem tudnak magyarul, és azt sem tudják, ki az az Orbán, de még Pesten sem jártak soha. Van viszont új magyar állampolgárságuk.
Ezt csak azért mondtam el, mert az otthoni regisztráció hülye ötlete éppen abból indult ki, hogy a külföldi magyarok is szavazhassanak.
Ez elgondolkodtatott. Merthogy nemcsak az emigrációm óta, de azelőtt sem szavaztam soha Magyarországon. Az emigrációm után a fentiek miatt nem, előtte a Kádár-rendszerben meg nem volt választék. Pedig házhoz jöttek a tanácstól, nyomták a választásokat, hogy meglegyen a szokásos 98 százalék, de én soha nem szavaztam.
Addig gondolkodtam, hogy most már úgy gondolom, jövőre életemben először a hazámban is szavazni fogok. Valami olyan pártra, amelyik majd eltörli ezt a sok hülyeséget, és azontúl csak olyanoknak fogják megadni a választás lehetőségét, akik viselik a következményét.
Egy országban megalkotni a demokrácia legfőbb eszközeit – például a választási törvényt vagy az alkotmányt – csakis és kizárólag teljes társadalmi egyetértéssel lehet. Illetve... látjuk, hogy „lehetni” anélkül is lehet, de nincs értelme. Normális helyeken az ilyen változásokhoz évek kellenek, teljes társadalmi és szakmai, majd parlamenti konzultációval megelőzve. És nem óvodás színvonalú, együgyű, a lakosságot inzultáló levelezgetés a miniszterelnök részéről. Nem az egypárti kapkodás ebben is, másban is (lásd oktatás), hogy most lesz, nem lesz, mégse meg hátha, de mégis meg akkor sem, majd meglátjuk, biztos, vagy legalábbis biztos, hogy talán, másnap biztos nem lesz, februárban újra benyújtjuk, és így tovább. Ismerik Parti Nagyot? Hát, ahogy ő mondja: a magyar embör hajnalban azt mondja, no!, az reggelre már nono!, délre meg naná.

Frank Tibor