Tótkomlóson elült a kocsmazaj

Mintha mi sem történt volna, úgy fejeződött be egy büntetőper és egy rágalmazás miatti feljelentés Tótkomlós bal- és jobboldali ikonja között. Az egyik szereplő nemzetbiztonsági tisztek beavatkozásáról beszél, míg mások arról, ebben az ügyletben a pénz is szerepet játszott. Ezt az érintettek tagadják.

2011. május 31., 13:54

Egészségügyi okokból 2009 tavaszán lemondott posztjáról Sztakó József tótkomlósi polgármester. Ezt követően, 2009. július 26-án időközi polgármester-választást tartottak a dél-békési kisvárosban. Itt, ha a vártnál szorosabb versenyben is, a fideszes jelölt, Garay Rita győzött a függetlenként induló aspiránssal, a kisváros korábbi szocialista polgármesterével, Gyivicsánné Szenczi Irénnel szemben.

A helyi fideszesek, élükön Pertich Attila állatorvossal, a helyi Agrár Zrt. többségi tulajdonosával úgy gondolták, hogy a legédesebb az ellenfél sasfészkében volna ünnepelni. Ezért Pertich egy közismert gyermekdal átköltésével hívta fel a közismerten baloldali kocsmárost, Matajsz Andrást, és azt mondta neki a telefonba: „Ég a gyertya ég, holnap a Faház is ég”. Matajsztól pezsgőt rendelt, erre a kocsmáros igent mondott, hozzátéve: „Nyertetek, mulassatok.” Ezek után Matajsz a Faházhoz ment, itt azonban durva, keresetlen szavakkal fogadták őt. Ebben Pertich Attila járt az élen. Egy ponton túl Matajsz sem maradt adós, aki egyben a helyi polgárőrség vezetője és az országos elnökség tagja. Az éles szóváltás végül tettlegességig fajult, mivel Pertich a kocsiban ülő kocsmárost nyakon ragadta, arcát megkarmolta, és letépte aranyláncát a nyakából. A történtek után a balos kocsmáros azonnal orvosi látleletet vetetett, majd a rendőrségen feljelentést tett.

Az ügyben magánvádlóként fellépő Matajsz András 2010 kora őszén büntetőpert nyert az ügyben az Orosházi Városi Bíróság előtt Pertichcsel szemben. Az első fokon eljáró tanács könnyű testi sértés vétségében mondta ki a Fideszhez közel álló Pertich bűnösségét, ezért egy év próbára bocsátotta őt. Ez ellen a jobboldali állatorvos arra hivatkozva fellebbezett, hogy nem bűnös, másrészt „politikailag motivált ítéletről” beszélt.

Az eset azért volt kínos Pertichnek, mert időközben – nem sokkal a 2010-es kormányváltás után – a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyi titkárságvezetője, Illés Zoltán államtitkár közvetlen munkatársa lett. A környezetügyet félkatonai szervezetként elképzelő politikus tavaly szeptemberben úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy tud a munkatársa ellen folyó büntetőügyről, de az elsőfokú bíróság ítéletét és annak indoklását nem ismeri.


Az elsőfokú ítélet után következett volna a másodfokú tárgyalás Gyulán, a Békés Megyei Bíróságon. Ám ezelőtt jókora, sokak számára érthetetlen fordulat állt be az ügyben. Ugyanis Matajsz az ügyvédjén keresztül arra kérte az első fokon eljáró Orosházi Városi Bíróságot, hogy a Pertich bűnösségét kimondó ítéletet helyezze hatályon kívül, egyben szüntesse meg az eljárást. Erre válaszul Pertich visszavonta azt a nagy nyilvánosság előtt rágalmazás miatt tett feljelentését a baloldali kocsmáros ellen, amelyet egy újságcikkre alapozott.

A tótkomlósi fideszes városvezetéssel szemben erős kritikákat megfogalmazó Komlósi Krónika főszerkesztője, Nédó Géza tavaly szeptemberben egy cikket jegyzett, amelyben az orosházi bíróság ítéletéről, valamint arról számolt be, hogy az önkormányzattal bérleti díj vitába keveredett Matajsz bezárta a Faház kocsmát. Azonban a büntetőper ítélete az írásban tévesen jelent meg. Az szerepelt benne, hogy Pertichet garázdaság miatt ítélték el, s egy év felfüggesztett szabadságvesztést kapott, holott könnyű testi sértésről és egy év próbára bocsátásról volt szó. (Nédót is feljelentette rágalmazás miatt Pertich.)

„Tavaly november végén két ember keresett meg Budapestről, akik nagyon kimérten arról beszéltek, hogy jobb lenne a békesség, és azt kérdezték, hogy minek költünk annyi pénzt az ügyvédekre” – idézte fel a néhány hónappal ezelőtti történést Matajsz. Kocsmája hátsó traktusának egyik félhomályos helyiségében felmutattak a büntetőper sértettjének egy-egy igazolványt is, amelyet azonban Matajsz nem látott egészen jól. Mégis arra gyanakszik, hogy nemzetbiztonsági tisztek jártak közben az ügyben.

„A szív nem, de a józan ész azt diktálta, hogy álljak el a pertől. Tény, ezzel saját ügyvédemet is megleptem, akinek vélekedése szerint egy nyert ügytől léptem vissza” – mondta a balos kocsmáros. (Csomós Tamás, Matajsz ügyvédje, a Békés Megyei Ügyvédi Kamara elnöke titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni.)

Matajsz, elmondása szerint, mégsem a nemzetbiztonságinak vélt tisztek felbukkanása miatt, hanem azért lépett vissza, hogy a helyi hatalom ne kössön bele jövőbeli üzleti terveibe. Perbeli ellenfele, Pertich egészen másként látja a fejleményeket. Ő nem hisz a nemzetbiztonsági tisztek megjelenésében, s mindezt az ügy, szerinte pitiáner volta miatt mesének tartja. Meglátása szerint mindkét fél számára vállalható alku jött létre azzal, hogy Matajsz kérte a korábbi ítélet hatályon kívül helyezését, míg ő visszavonta feljelentését.

„Miért baj, hogy béke van, miért újsághír, hogy megegyeztünk?” – kérdezte felháborodottan Pertich.
Mindketten tagadták azt a Tótkomlós szerte terjengő pletykát, hogy Pertich Matajsznak fizetett volna ezért. A helyi Agrár Zrt. többségi tulajdonosa indulatosan annyit mondott, hogy ő ellenfelének „öt forintot sem fizetne soha.” Pertich szerint éppen Matajsz érdekében állt az alku. Bár ő ártatlannak vallotta magát, rosszabbul nem járhatott volna, mint az első fokon kihirdetett próbára bocsátás. Ellenben – vélekedése szerint – a rágalmazás miatt Matajsz komolyan megüthette volna a bokáját.

A név nélkül nyilatkozó helyeik mégis úgy vélik, hogy az időközben magas miniszteriális posztra került Pertich járt jól, mert volt kínos ügy, nincs kínos ügy.
Mikor arról faggattuk Pertichet, hogy Illés Zoltán államtitkár tud-e az ügyben a munkatársára nézve kedvező fordulatról, akkor a titkárságvezető úgy válaszolt: „biztosan értesült róla.”

Matajsz azonban nem mentesült egy másik pertől. Az önkormányzattal bérleti vitába keveredő kocsmáros kijelentései miatt, ellene rágalmazási pert kezdeményezett Szabados Zoltán tótkomlósi jegyző.

(A tótkomlósi politikai adok-kapokkal kapcsolatos korábbi írásunkat

ittolvashatják)

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.